Napjaink legdurvább BMW-je vitathatatlanul az i8-as, a hetvenes évek legvégén pedig az M1-es plakátjával dobták fel a fiúszobákban a szekrénysort. Az Auto Express tesztelője pedig egymás után, versenypályán vezette mindkettőt.

A BMW M1-es az az autó, amely miatt nem lehet ma beilleszteni az 1-es sorozat csúcsát a szokásos névadási rendszerbe – ezért kell M135i-nek hívni –, de persze nem ezért érdekes az 1978 és ’81 között gyártott M1. A hetvenes évek közepén határozták el a BMW Motorsportnál, hogy építenek egy olyan középmotoros sportkocsit, amivel a versenypályákon is lenyomhatják végre a Porschéket. A Lamborghinivel dolgoztak együtt, de aztán visszavették a projektet.

A 3,5 literes motor 277 lóerőt adott le, ez 260-as végsebességhez és 5,6 másodperces gyorsuláshoz volt elég – az utcai változatban (a turbós versenyautók először úgy hétszáz, aztán kb. 850 lóerőt tudtak).

Az i8 pedig a jelen jövőautója, itt mutattuk be részletesen. A mai szuper-BMW ára 40 millió forinttól indul, az M1 utcai változatából gyártott négyszáz darab eladó példányai közül az igazán szépek ennél drágábban cserélnek gazdát. Erre jön Owen Mildenhall, és mindkettővel megy egy szép kört.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Modern és fenntartható az Italdesign tanulmányautója

További cikkeink a témában