Ünnepelnek a Fordnál, elkészült a tízmilliomodik Mustang, ami jól mutatja a típus népszerűségét az elmúlt ötven évben világszerte. A legelsőhöz hasonlóan a jubileumi példány is egy fehér kabrió V8-as motorral.

Most lépte át a tízmilliós darabszámot a Mustang, ami a hatvanas évek óta sokak álomautója. A 001-es alvázszámú példány 1964-ben készült el, egy fehér kabrió volt 164 lóerős V8-as motorral és háromfokozatú kézi sebességváltóval, a legújabb pedig szintén fehér és nyitott tetős, de a V8-asa már 460 lóerős, a sebességváltója hatfokozatú, és a típushoz akár tízsebességes automatát is kínálnak.

Megadták a módját az ünneplésnek, a Ford dearborni központjából a típus legendás példányai indultak útnak a gyártásnak jelenleg helyet adó michigani Flat Rockba, a menetet pedig három darab második világháborús P-51 Mustang vadászgép kísérte. A telepen aztán szépen sorba rendezték az autókat, amelyek között biztosan megtalálod a kedvenced, úgy, hogy felülről nézve kiadja a 10 milliós számot.

Tudtad? A Mustang a legkelendőbb sportkocsi

A Ford szerint a Mustang már több, mint ötven éve, 1966 óta a legnagyobb számban eladott sportkocsi az Egyesült Államokban. 2015 óta, mióta ismét lehet hivatalosan kapni Európában, 38 ezret adtak el itt belőle. A legtöbbet az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Belgiumban és Svédországban vették, de nálunk is több százat eladtak már.

Nemrég vezettük a legújabbat, nézd meg, milyen volt:

V8 mindhalálig - Ilyen a Ford Mustang GT - Roadster

Rejtély, miért van ilyen kevés a Mustang az utakon. Mindenhol elfér (ahol egy tetszőleges tömegközlekedési jármű), szinte bárhol képes megfordulni (ahol egy pótkocsis IFA is), néma csendben lehet vele haladni (kikapcsolt motorral), de még járó V8-assal sem fogyaszt hat liternél többet százon (sík területen, 80 km/h sebességgel, tízes fokozatban).

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában