Csak egy hónapig tartott két belga korábbi rekordja, akik 901 kilométert tettek meg egy Tesla Model S-sel egy feltöltéssel, hiszen most egy olasz csapat jócskán túllépte az ezer kilométeres álomhatárt, ami mérföldkőnek számít az elektromos autók történetében.

Az olasz Tesla-klub tagjai döntötték meg a júniusban beállított korábbi rekordot azzal, hogy egy Tesla Model S P100D-vel összesen 1078 kilométert tettek meg egy feltöltéssel. Salerno környékén autóztak, 40 km/órás átlagsebességgel, öten váltották egymást a volán mögött, és összesen 29 óra alatt érték el ezt a távot.

Elon Musk már a korábbi rekordot is azzal osztotta meg a Twitteren, hogy megfelelő abroncsokon az ezer kilométer elérése sem lehetetlen, és az elég elszánt olaszoknak nem kellett ennél több, hogy be is bizonyítsák azt.

Az elején leragasztották és aláírták a töltőcsatlakozó fedelét
Öten váltották egymást a volán mögött kétóránként
Az olasz Tesla-klub több tagja is elkísérte a csapatot
A teljes út alatt 8 liter benzinnek megfelelő energiát fogyasztottak el
613 kilométer a Tesla Model S P100D gyári hatótávolsága
Dél-Olaszországban, Salerno környékén jelölték ki az útvonalat
29 órába telt, mire a cserékkel együtt megtették az 1078 kilométert
40 km/órás átlagsebességet értek el, ekkor fogyaszt a legjobban a Model S
Nem használták a klímaberendezést, úgyhogy elég meleg volt az autóban
Igazi Tesla-rajongók, Nikola Tesla-képpel a MacBookon
Az olasz Tesla-klub eredményét Elon Musk is büszkén osztotta meg
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Gyönyörű versenyautó a feltámasztott Bizzarrini 5300 GT Corsa Revival

További cikkeink a témában