Egy Huracán már nem elég feltűnő a szuperautókkal teli londoni utcákon, ezért Daria úgy döntött, hogy valami igazán csillogóval boríttatja be Lamborghinijét. A több mint egymillió Swarovski kristályt egyenként ragasztották fel a karosszériára.

Daria moldovai származású és 24 éves, de számunkra most nem ezért érdekes, hanem azért, amit az autóival művel. Az előző kocsiját, egy Bentley Continental GT-t például bársonnyal vonatta be, de a legújabb szerzeményéhez valami igazán villantósra gondolt. Mivel egy Lamborghini Huracán sem elég feltűnő már a szuperautókkal teli londoni utcákon, ezért az egészet Swarovski kristályokkal boríttatta be, amivel már elég nagy csődületet okozott.

Belegondolni sem merünk, micsoda meló volt a ragyogó borítás a Vinceri műhelyében, a kristályokat ugyanis egyesével vitték fel a karosszériára.

Daria Radionova (@dradionova) által megosztott bejegyzés,

Daria elégedett lehet, a málnazseléként ragyogó 610 lóerős sportautó igazi látványossággá vált az adventi Londonban. Nem ez az első Swarovskival borított autója, hiszen már a Bentley-re is kerültek kristályok, az előtte hajtott Mercedes-Benz CLS-t pedig szintén milliónyi ékkővel vonatta be.

Daria Radionova (@dradionova) által megosztott bejegyzés,

Daria Radionova (@dradionova) által megosztott bejegyzés,

Daria Radionova (@dradionova) által megosztott bejegyzés,

Daria Radionova (@dradionova) által megosztott bejegyzés,

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában