A Bugatti nevéről ma már mindenkinek a Veyron jut az eszébe, aminek a helyét az utakon és a fejekben is szépen lassan átveszi a Chiron. Pedig ezen a néven már 18 éve bemutatott egy szuperautót a Bugatti, de talán csak kevesen emlékeznek rá.

Miután a Bugatti a Volkswagen-csoporthoz került, sorra mutatták be a látványos koncepciókat, milyen is lesz a márka új szuperautója. A gyártó legújabb korszakának első sorozatgyártású típusa aztán a Veyron lett, amit nem olyan régen a Chiron követett, ezt a nevet pedig már az egyik első prototípus is viselte. 18 évvel ezelőtt, 1999-ben mutatták be.

A színéről és a hűtőmaszkjáról azonnal felismered, hogy ez egy Bugatti, de a Chiron 18/3 Concept formáit nézve belátod, hogy nem a mai kor szülötte. A kissé kezdetlegesnek tűnő szuperautó az Italdesign stúdió munkája, nekik köszönhető, hogy sok olyan stíluselemet kitaláltak, amelyek aztán olyan dögössé és kívánatossá tették a Veyront.

A furcsa arányokra éppen a Chiron 18/3 Concept felépítése a magyarázat, hiszen helyet kellett benne találni az összkerékhajtásnak, és az ülések mögött a motornak is, ami nem éppen kis darab. Mint ahogyan a Veyron 16.4 esetében a szám azt mutatja, hogy 16 hengert helyeztek el 4 sorban, itt 18 hengerről van szó három sorban, mintha egy V12-eshez hozzácsaptak volna egy sorhatost.

A 6,3 literes W18-as motoron még nem volt turbó, a sima szívómotor ezért körülbelül 550 lóerőt teljesített, és egy hagyományos ötfokozatú kézi váltóhoz kapcsolódott. Az 1700 kilogrammos Chiron 18/3 Concept nem csak egy makett, hanem járóképes prototípus volt, ezért 5,5 másodperc alatt gyorsult százra, és a végsebessége elérte a 330 km/órát.

A számai messze nem olyan különlegesek, mint ami a Veyront a világ leggyorsabb autójává tette, de a Chiron 18/3 Concept is hozzátett valamit ahhoz a legendához, ami a Bugatti körül kialakult. A neve pedig, amit Louis Chiron, a márka egykori autóversenyzője után adtak neki, 18 év után tért vissza az 1500 lóerős, mindent vivő szuperautón.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés