Ennyi autó készült Kecskeméten tavaly, és már épül a második gyár.

Ha így fejlődik a kecskeméti gyár, pár évtized múlva kinövi a várost: miközben 2016-ban majdnem 190 ezer autóval rekordot döntöttek, két jelentős beruházásnak is nekifogtak. Jövőre elkészül az új karosszériaüzem csarnoka – ahol a következő generációs kompaktokat gyártják majd –, egymilliárd eurót pedig a második gyárba fektetnek, ahol az évtized végétől születnek majd első-és hátsókerék-hajtású modellek.

Ha a kecskeméti gyárat sikeresnek nevezzük, a magyarországi forgalmazóra valami egészen felsőfokú jelzőt kellene használnunk: közel 80 milliárdos forgalmával 30 százalékkal nőtt a bevétele az egy évvel korábbihoz képest: 38%-kal több személyautót adtak el, így már a Mercedes-Benz a prémiumszegmens piacvezetője nálunk. Érdemes még megemlíteni az Actros teherautó szereplését: a típus 20 éves, de így is 14%-kal több kel el belőle, mint 2015-ben.

Az idei év számai is jól alakulnak, ennél viszont érdekesebb a nagyközönségnek, hogy több magyarországi AMG Performance Center átadását is tervezik. Az anyacég is kitesz magáért: 2017-ben érkezik az E osztály Coupé, Cabriolet és All Terrain, a Mercedes-AMG GT Roadster, az X osztály, vagyis a pickup, a frissített S és GLA, és az elektromos Smart.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában