Amióta az időjárás szerint is itt a tavasz, azon jár az eszünk, hogy milyen nyitott tetős autóba pattannánk. És akkor szembejön ez a Ford street rod, amit eladásra kínálnak, és azonnal a kaliforniai napsütésbe akarunk menni vele.

Sok munka van a képeken látható autóban, ami egy 1932-ben gyártott Fordként kezdte a pályafutását. Persze akkor még nem egészen így nézett ki, pedig az eredetijét is bármikor elfogadnánk, ha veteránozásra adnánk a fejünket.

Chuck Lombardo kaliforniai műhelye alakította át a Fordot, és bár az alvázat megtartották, de legfeljebb a hűtőmaszk formájáról ismerheted fel az alapokat adó típust, hiszen a karosszéria már üvegszálas anyagból készült.

Bőrrel vonták be a belső teret, a kapcsolók fémből készültek, és még a váltókar is a kézi váltókét idézi, pedig a szerkezet egy négyfokozatú automata, ami a nyolcvanas évekből származik. Persze a motorja sem eredeti, de nem is Ford, hanem a General Motors 5,7 literes V8-asa.

Kétülésesnek tűnik, de ahogyan az eredeti modellen, úgy itt is kihajtható két pótülés, ha egynél több lányt vinnél vele haza. Már utaznánk is érte Kaliforniába, ahol éppen eladósorba került, az RM Sotheby’s aukcióján 35-45 ezer dollárt, azaz 9-11 millió forintot várnak érte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában