A Lamborghini nagyobbik sportkocsijának átfésült változata az Aventador S, ami most nyitható tetővel is megjelent. Ha mindig az volt a vágyad, hogy háromszáz feletti tempónál tépje a hajad a szél, akkor itt a tökéletes választás.

Nem kellett sokat várni arra, hogy roadster változatban is megjelenjen az Aventador S. A Lamborghini tizenkét hengeres sportkocsija nyitható tetővel is észbontóan jól néz ki, különösen ebben a kék színben, fekete kivehető tetőelemekkel. A megújult változatot az átdolgozott lökhárítóról lehet felismerni, ami egyben több leszorító erőt is termel, a hátsó részéből állítható szárny hajtható ki. A hármas kipufogóvég mellett is nehéz elmenni szavak nélkül.

6,5 literes V12-es szívómotorja már 740 lóerős teljesítményre képes, amivel három másodpercen belül gyorsul százra, és 350 km/óra a végsebessége.

Többek között azért is szeretjük a szívómotorokat, mert üveghangig forgatva hozzák ki magukból a legtöbbet, és tudják ezt a Lamborghininél is, ezért immár 8500-ig hajszolható a fordulatszámmérő mutatója. A kipufogórendszert is átalakították, ami vélhetően jobban is szól, ha pedig meguntad a tizenkét henger hangját, akkor az Apple CarPlay segítségével a mobilod zenéi közül válogathatsz az érintőképernyőn.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés