Nagy felhajtás övezte a Faraday Future sorozatgyártásba szánt elektromos autójának bemutatóját a Las Vegas-i CES-en, és a kínai támogatású amerikai gyártó most azt is elárulta, hogy a kiállítás első három napja alatt 64 ezren rendeltek belőle.

64 124 darab megrendelés futott be a Faraday Future első elektromos autójára a Las Vegas-i elektronikai szakkiállításon 36 óra alatt. Bár ez a szám sehol sincsen ahhoz képest, hogy közel 232 ezer előrendelést adtak le a Tesla Model 3-ra, mégis figyelemreméltó, hiszen az FF91 a Faraday Future első terméke, ami még nem is került gyártásba.

Előrendelést kétféleképpen lehetett leadni az autóra: a jelentkezés teljesen ingyenes volt, de 5000 dollárért a prioritásos listára is fel lehetett kerülni, hogy biztosan hozzájuthassanak az első szériához. A Faraday Future azonban nem árulta el, hogy hányan fizették ki ezt az előleget, így azt sem tudni, hogy pénzénél van-e az utóbbi időben finanszírozási gondokkal is küszködő cég.

Az FF91 mindenesetre igencsak izgalmas modellnek tűnik, az 5,25 méter hosszú crossover modell ugyanis 1050 lóerős és összkerékhajtású, így 2,39 másodperc alatt gyorsul százra, a 130 kilowattórás akkumulátorral pedig 700 kilométert is megtehet majd egy feltöltéssel. A Faraday Future a legkorábban is csak 2018-ra ígéri a gyártás beindítását.

Ez az 1050 lóerős elektromos autó, ami legyorsulja a Teslát

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Kényelmes tempónál is könnyen történhet hatautós baleset az autópályán

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés