Nagy dobás volt az első generációs Leaf, és nemcsak azért, mert az Év autójának is megválasztották, hanem azért, mert a piac egyik legnépszerűbb elektromos autójává vált. Most pedig itt a vadonatúj második generáció, ami mindenben felülmúlja az elődjét.

Most már biztosan tudjuk, hogy a Nissan Leaf áttörést hozott az elektromos autók terén, hiszen az addiginál elérhetőbb áron és összeszedettebb módon kínálta a villanyautózás minden előnyét, ezért nem csoda, hogy 2010 óta összesen több mint 283 ezret vettek belőle. Még azelőtt megválasztották az Év autójának, hogy egyáltalán kapni lehetett volna nálunk, de mióta megjelent, szép számmal láthatsz belőle a hazai utakon is. Most pedig itt a vadonatúj széria, és mindent elmondunk róla, amit tudni érdemes.

De hiszen ez sokkal jobban néz ki!

Bizony, a Nissannál szerencsére megértették, hogy így még többet adhatnak el belőle. Kétségkívül egyedi volt az eddigi Leaf formája, de legalább annyi vevőt távol is tartott tőle, és ez nem fordulhat elő a második generációval. Az alapforma ezen is áramvonalas, 0,28 az alaktényezője, de a teljesen LED-es fényszórókat és a V-alakú hűtőmaszkot és a lebegni látszó tetőt éppen úgy szabták rajta, mint a Nissan többi modern típusán, például az új Micrán.

Családi autónak is megfelelő lehet.

Nem lett kisebb az új Leaf, ami már a kompakt méretű autók között is tágasnak számít. 4,48 méter hosszú, 1,79 méter széles és 1,54 méter magas, és ekkora területen már elég szép helykínálatot lehet kialakítani. A tengelytávja 2,7 méter, mint az elődjének, a csomagtartó méretét azonban tovább növelték, már 435 literes, amivel a Golf-osztály bármelyik típusa mellé bátran oda lehet állítani. A nagyobb csomagokhoz ledönthetők a hátsó támlák, és az első ülések is jobbak lettek.

Már belül sem olyan űrhajószerű.

Ha egy egyszerű családi autót keresel, ami történetesen elektromos hajtású, akkor az e-Golf mellett már az új Leafet is számításba veheted. A műszerfala nem olyan elborultan futurisztikus, mint egy Toyota Priusé, mindent ott találsz rajta, ahol keresnéd. A számlapokat színes képernyő vetíti, középen ott a navigációs rendszer, csak az irányválasztó kar maradt a számítógépek egeréhez hasonló gombóc, de ez a része eddig is kézre állt a Nissannak.

Még jobban megy, mint eddig.

Ugyan a tömege egy kicsivel nőtt, 1535 kilogrammot nyom, de az elektromotorja is jóval erősebb lett, ezért a dinamikájára nem lehet panaszod. 109 lóerő és 250 Nm helyett már 150 lóerő és 320 Nm áll a rendelkezésedre, méghozzá indulás után azonnal, amivel simán otthagyhatsz egy hasonló paraméterű turbós autót. Nincs váltás és nincs motorhang, ami az autózás egészen új élményét hozza el neked, ha eddig még nem vezettél elektromos autót.

Többet megy egy feltöltéssel.

A Nissan az előző generációt is fejlesztette, ezért a 24 után kijött a 30 kilowattórás akkumulátor, amivel már 250 kilométert mehetett egy feltöltéssel, de az új széria még ennél is jóval tovább bírja. A nagyobb energiasűrűségű lítiumion akkumulátor immár alapból 40 kilowattórás, amivel a szabvány szerinti hatótávolság 378 kilométer, ez pedig az újonnan érkező konkurensek ellen is elég lehet. A feltöltés otthoni hálózatról 8-16 órát vehet igénybe, de 40 perces gyorstöltés is van.

Vezetni azért még neked kell. Vagy mégsem?

Már nem egészen, az új Leaf egészen jól elboldogul majd egyedül is. Parkolni például teljesen önállóan tud, nemcsak a kormányt, de a gázpedált és a féket is egymaga kezeli. De egy autópályán is rábízhatjuk majd a vezetést, a ProPilot rendszer szépen tartja a tempót és a sávot kanyarban is. Ha mégis te vezetnél, tetszeni fog az e-pedál üzemmód, amikor fék nélkül, simán gázelvétellel lassíthatsz megállásig, mint a BMW i3-ban.

Mennyibe fog kerülni?

Még nem tudni az árát, de hamarosan kiderül, mert januárban már indul az európai forgalmazása. Az extrákkal nem lesz hiányérzeted, mert az adaptív tempomat, automata fényszóró, autonóm vészfékező, gyalogos- és táblafelismerő mind benne lesz, az érintőképernyőre Android Auto és Apple CarPlay segítségével lehet tükrözni a mobilod. Ha pedig keveselled a hatótávját, akkor érdemes várnod egy kicsit, mert a Nissan egy még nagyobb kapacitású változatot is készít belőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában