A Ferrari óriási hibát követ el Villeneuve szerint

Jacques Villeneuve szerint a Ferrari nagyot bukhat azzal, ha tényleg az új Michael Schumachernek kikiáltott Charles Leclerct hozza Kimi Räikkönen helyére a következő idényre.

A kanadai világbajnok bár elismeri a Ferrari-nevelt Leclerc képességeit és teljesítményét, de még túl korainak tartja számára, hogy olyan kaliberű csapatnál szerepeljen, mint az olasz istálló, ami ezzel ráadásul még hatalmas rizikót vállalna:

„Ezzel egyrészt azt kockáztatja a Ferrari, hogy Leclerc esetleg leég a világbajnoki esélyes csapatnál, ha Vettel nagyobb különbséggel győzné le. Másrészt a csapatnak egy tapasztalt második számú pilótára van szüksége, Kimi Räikkönen pedig meglehetősen stabilan megy idén.”

És persze a rutin más, fontos területen is sokat számíthat, ugyanis így jobbára Sebastian Vettelnek egyedül kellene fejleszteni a jövő évi autót. Villeneue szerint még egy évet hagyni kellene a fiatal pilótának, aki addig jelenlegi csapatánál, a Saubernél fejlődhet és tanulhat.

A maranellóiaknak egyébként nem kell aggódniuk, mivel Leclerc az istálló pilótaakadémiájának neveltjeként alapból szerződésben áll a Ferrarival

A hétvégén lement az Osztrák Nagydíj is:


(Forrás / fotó: f1i.com)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon