A Jaguarnál is megoldották a régi autók és új igények problémáját

A Porschénél már régóta megvan a megoldás, és mostantól a Jaguar és Land Rover klasszikus típusait hajtóknak sem kell lemondaniuk a mai infotainment rendszerek előnyeiről, de nem is kell nagyképernyős rendszert barkácsolniuk a műszerfalra.

Fenséges dolog egy veterán autóval útnak indulni egy kanyargós vidéki útra, és még jobb, ha nem kell a szélvédőre tapasztani a navigációra használt okostelefont közben. A régi autóknál még nem gondoltak rá, hogy egyszer színes képernyőről nézzük a térképet, a rádióknak szánt szabványméretű helyre pedig most megérkezett a Jaguar Land Rover megoldása.

Az új készülék klasszikus előlapja remekül illik a régi idők autóihoz, de a két nagyméretű tekerőgomb már nemcsak a hangerő szabályzására és állomások keresésére szolgál, hiszen közéjük egy 3,5 colos színes érintőképernyő került. Az AM és FM rádiókon felül digitális adások vételére is képes, Bluetooth segítségével a saját zenénket is képes lejátszani.

Sőt, a Jaguar Land Rover újdonsága teljes értékű telefon-kihangosítóként és navigációs rendszerként is működik, Európa-térképpel és forgalmi információkkal. A Classic Infotainment System szeptembertől rendelhető 1200 angol fontért, azaz 440 ezer forintért.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon