Őrülten kiakadt a Ferrari, hogy csalással vádolja a Mercedes

Kétszer is koccant egymással a Ferrari és a Mercedes az elmúlt három futam rajtjánál, utóbbi szerint ezek szándékos merényletről beszél, ez pedig teljesen kiverte a biztosítékot a maranellóiaknál.

A Francia Nagydíjon Sebastian Vettel ütközött Valtteri Bottasszal a rajtot követően, míg két héttel később, a hétvégi Brit Nagydíjon Kimi Räikkönen pörgette meg Lewis Hamiltont rögtön a start után, aki így a mezőny végéről volt kénytelen folytatni a versenyt.

A Ferrai német pilótája 5 másodperces, míg a finn 10 másodperces büntetést kapott.

Ebbe pedig a Merdcedes csapatfőnöke, Toto Wolff szándékosságot lát bele:

„Nagy kár a versenyért, mert Le Castellet után már másodszor löknek ki minket, ami rengeteg pontunkba került. Technikai igazgatónk, James Allison* szavaival élve: ez vajon szándékosság vagy inkompetencia a részükről? Mindenki döntse el. Egyáltalán nem vagyok elégedett, már kezd fárasztó lenni, hogy kilökik a versenyzőinket az első kanyarokban.”

*James Allison egyébként a Ferraritól szerződött a Mercedeshez.

Ez pedig kiverte a biztosítékot a Ferrarinál, és a csapatfőnök Maurizio Arrivabene nem is finomkodott:

„Ha Allison tényleg ezt mondta, szégyellheti magát! Sok éven keresztül Maranellóban dolgozott, és akkor ilyet mond Angliában, ahol pontosan arra nevelnek, hogyan legyél úriember? Ha Jacques Villeneuve mondta volna ezt, akkor tőle elfogadom, hiszen ő maga is versenyző volt, de Allison? (...) Megnézheti a telemetriát, Hamilton rosszul rajtolt, Räikkönen ott találta magát, és összeértek. Ha csak viccelt, együtt nevetünk, de ha nem, áll amit az imént mondtam.”

Wolf aztán valamelyest finomított szavain:

„Fárasztó, hogy három futamból kétszer tönkreteszik a versenyünket. Mindkettő versenybaleset volt, de mindkétszer mi ittuk meg a levét. Biztos, hogy egyik sem volt szándékos.”

És persze Hamiltonnak is megvan a véleménye:

„Két versenyen az egyik Ferrari kitette az egyik Mercit. 5 vagy 10 másodperc nem elég. Sok pontot veszített Valtteri és én is. Jobban kell helyezkednünk, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a piros kocsiknak, mert ki tudja, nem történik-e ugyanez újra.”

A Ferrari tíz verseny után 20 ponttal vezeti a világbajnokságot a Mercedes előtt a konstruktőröknél, míg az éllovas Vettel 8 ponttal előzi Hamiltont a pilóták versenyében.

Bernie Ecclestone korábban éppen a Ferrari sportszerűségét dicsérte:

(Fotó: Twitter)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon