Jelenleg a Passat és az Arteon a Volkswagen két legnagyobb autója, de a genfi szalonon egy ennél is méretesebb limuzint lepleznek le. Igaz, egyelőre még csak tanulmányként, de tisztán elektromos hajtással és figyelemreméltó hatótávval.

Nagy terveket dédelget az autózás jövőjét illetően a Volkswagen, és ennek nagy részét már meg is mutatták nekünk. Az I.D. tanulmányautó lesz a jövő Golfja, az I.D. Crozz egy szabadidő-terepjáró, az I.D. Buzz pedig egy családi egyterű lesz, mindegyik tisztán elektromos hajtással.

Most pedig leleplezik az I.D. modellcsalád negyedik tagját, egy hatalmas szedánt, önvezető rendszerrel.

Genfben tartják az I.D. Vizzion koncepcióautó premierjét, és ezt nézve azt is megtudhatod, hogyan képzeli el a kínálatban a Passat és az Arteon fölé érkező limuzint a Volkswagen. A karosszériája 5,11 méter hosszú, áramvonalas, és teljesen más arányú, mint amit megszoktunk, hiszen nincs szüksége hagyományos belsőégésű motorra, az utastere ezért kivételesen tágas.

A teljesítményével nem előzné meg a Teslát, hiszen az első és hátsó elektromotorok együttesen 306 lóerőre képesek, de a hatótávjával igen, hiszen a legdrágább Model S-nél is nagyobb kapacitású, 111 kilowattórás akkumulátort kap az I.D. Vizzion, amivel egy feltöltéssel 665 kilométert képes megtenni. Igaz, a Tesla már jó ideje bárki által megvehető sorozatgyártmány.

Nem kell sokat várni a Volkswagen újgenerációs elektromos autóira sem, hiszen 2020-ban, alig két év múlva érkezik a Golf-méretű I.D. koncepció sorozatgyártású változata, amit aztán rövidesen követ az I.D. Crozz és I.D. Buzz végleges változata is. Az I.D. Vizzion gyártásáról még nincsenek hírek, de már most láthatjuk, hogy milyen irányba halad a jövő felé a Volkswagen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés