A Mercedes főnöke szerint az élesedő ellentét Hamilton és Vettel között legendás futamokhoz és érához vezethet.

Hamilton győzelme az orosz nagydíjon még közelebb hozta a britet Sebastian Vettel 42 győzelmes rekordjához, amit jelenleg Michael Schumacher vezet 91 elsőséggel Alain Prost előtt, aki neve mellett 51 dobogó legfelső foka szerepel. Hamilton idén nem nagyon volt komoly ellenfele, de az idény második felére feléledt a Ferrari és a győzeleméhes Vettel is, és úgy tűnik, jövőre folytatódni fog a kettejük csatározása.

Oroszországban úgy nyilatkozott Hamilton, hogy megőrülne a boldogságtól, ha olyan párharcokat vívhatna Vettellel, mint anno Nigel Mansell és Ayrton Senna a kilencvenes évek elején. A csapatfőnök, Toto Wolff annak ellenére, hogy Hamilton sokat harcolt Nico Rosberggel, úgy gondolja, hogy jövőre a brit fő kihívója a németek négyszeres világbajnoka lesz.

„Mindketten egy olyan autóban ülnek, ami jól teljesít, és szerintem ez lehet az egyike a legendás párharcoknak a Forma-1-ben. Lewisnak megvan a saját kihívója ugyan csapaton belül, de Vettel erősebb lehet.

„A Ferrari nagyon erős lesz jövőre. Fantasztikus teljesítményt mutattak már korábban, és idén is a vártnál jobbak lettek. Szocsiban például a futam vége felé láthattuk, hogy Sebastian nagyon jó tempóval rendelkezik, és jól vigyáz a gumikra. Az olaszok egy nagyon erős csapat, jó autóval, és már alig várjuk, hogy csatázhassunk velük jövőre.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés