A világ három legjobban kereső F1-es pilótája összesen is csak kicsivel keres jobban Messinél vagy Ronaldónál

Idén is összeállították a legjobban kereső sportolók listáját, három Forma–1-es versenyző fért be a Top 100-ba. Szerintünk sejted, hogy ki az a három pilóta.

A Top 10-et már megírtuk, szóval azzal nem is untatunk, de annyit elárulunk, hogy a Forbes becslése szerint nem Lionel Messi (111 millió dollár) vagy Cristiano Ronaldo (108 millió dollár) áll a ranglista élén, pedig ők kétszer, sőt háromszor többet keresnek a listán legelőkelőbb helyet elfoglaló F1-es pilótáknál, azaz

  • a 12. Lewis Hamiltonnál (51 millió dollár),
  • a 18. Sebastian Vettelnél (42,3 millió dollár)
  • és a 39. Fernando Alonsónál (33 millió dollár) – helyezése azért is érdekes, mert 2013 óta egyetlen futamot sem nyert.

Igen, ez azt jelenti, a négyszeres brit világbajnok kicsúszott a világ 10 legjobban kereső sportolója közül, 2017-ben éppen a tizedik volt 46 millió dollárjával.

Eközben meg...

(Fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon