Hülyeségnek tartják Damon Hill ötletét, és maradnának a Mercedesnél.

A napokban írtuk, hogy Damon Hill egy teljesen fura elmélettel állt elő, miszerint ha a Williams világbajnok akar lenni, akkor búcsút kell intenie a Mercedes motornak, mert ugyanazzal a motorral, mint amivel ők mennek, nem fogják tudni megelőzni a világbajnok csapatot. Sőt, Hill odáig is elment, hogy szerinte Honda motorokra kéne váltaniuk, ami a leggyengébbnek bizonyult a 2015-ös idényben.

Na ezek után megindultak a találgatások, hogy vajon meg meri-e lépni ezt dolgot a Williams, és sokak szerint igen. A német Auto Bild Motorsport szerint a csapat már csak azért is fontolhatja meg ezt az opciót, mert lassan lejár a szerződésük a németekkel.  Ahogyan a McLaren-Honda páros sem volt idén újdonság, úgy a Williams-Honda sem lenne az, mivel 1986-ban és 1987-ben már dolgoztak együtt. Az egyetlen nehézség az lenne jelenleg, hogy Ron Dennis, McLaren csapatfőnök nem nagyon engedi a Hondának, hogy más csapatoknak szállítsanak motorokat. A Williams technikai igazgatója, Rob Smedley azonban megnyugtatta a kedélyeket, nem lesz semmilyen Merciról Hondára váltás.

"Először is, nagyon meg vagyunk elégedve a jelenlegi beszállítónkal, és a motorokkal amit kapunk" - nyilatkozta Smedley. "Boldogok vagyunk, hogy velük dolgozhatunk, nagyon profi a gyártó és elképesztő a motor minősége. Még sokáig szeretnénk velük dolgozni."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában