Brutális mozdonyt csinált az Audi SQ7-ből az Abt

435 lóerős nyolchengeres dízelmotorjával az Audi SQ7 már eleve figyelemreméltó jelenség, de az Abt műhelyében nem okozott gondot még jobban felhúzni a lehengerlő SUV-t. Az egészet pedig a Vossen kerekei teszik még érdekesebbé.

A 4 literes V8-as TDI az elektromos feltöltővel már gyárilag is 435 lóerőre és 900 Nm nyomatékra képes az Audi SQ7-ben, de csak mielőtt bekerült az Abt műhelyébe. A német tuningcég addig hegyezte a nyolchengerest, amíg 520 lóerőt és 970 Nm nyomatékot hozott ki belőle, amivel a 0-ról 100 km/óráig mért gyorsulási adaton is faragtak két tizedet.

A szénszálas anyaggal bőven kirakott SQ7-et matt kék fóliával tették lopakodóvá, a légrugókat úgy hangolták, hogy alapesetben is két centit ültessenek az autón, a kerekeket pedig 22 colos Vossen típusokra cserélték. 216 ezer eurós, azaz 67 millió forintos árával egyébként sem lenne tömegtermék, főleg, miután az Abt csak tíz darabot készít a limitált szériából.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon