Idén először fordul elő, hogy Lewis Hamilton vezeti a bajnokságot, ugyanis a brit hat ponttal átvette a vezetést a csapattársától, Nico Rosbergtől a Hungaroringen. Volt csapattársa, Fernando Alonso 2007-ben éppen ezen a pályán csinálta azt meg, hogy direkt megállt Hamilton előtt a boxutcában, hogy ne érjen fel már egy újabb mért körre a brit. Ha valaki, akkor a spanyol megérti, hogy mekkora nyomás van most Rosbergen, ugyanis ő is nagyon jól tudja, milyen frusztráló Hamiltonnal egy csapatban versenyezni.

„Lewis most nagyon jó pozícióban van, ugyanis nem ő vezetett eddig, de felküzdötte magát, és aki fel tud jönni a rosszabb helyről, az mindig előnyt élvez. Ezzel egy időben Nicónak meg az a hátránya, hogy ha ő elől van, akkor megelőzik, ami letörheti. Akkor is, ha eddig Nico vezetett, most Lewis tűnhet erősebbnek, szimplán azért mert fel tudott jönni.”

„Kicsit emlékeztet a kettejük harca arra, amikor én harcoltam vele. Hát mondjuk azt, hogy Rosbergnek nincs a legegyszerűbb csapattársa. Nagyon erős a pályán, nagyon gyors, és soha nem követ el semmilyen hibát. És még pályán kívül is tudja kelteni a feszültséget.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés