Fernando Alonso a szombati időmérő után arra intette a rajongókat, hogy ne várjanak javulást, mert a szituáció csak rosszabb lesz.

A McLaren-Honda spanyol pilótája, Fernando Alonso és a britek egyik kedvence, Jenson Button rémesen rossz kvalifikációt futottak, Alonso a 17-ik, csapattársa a 18-ik helyről fog indulni a vasárnapi futamon.

„Minden sokkal rosszabbul működik, mint ahogy vártuk volna, de még mindig jobban állunk, mint az év előző szakaszában. Megértem, hogy a szituáció, hogy nem jutottunk be a Q1-be elég csúnya, de nyugodtan próbáljuk kezelni a helyzetet. Nem fogunk már szignifikánsan javulni, Magyarországon is ugyanez lesz, Spában is, igazából ebben a fejlesztésben bíztunk. Úgyhogy ha valaki esetleg unatkozni, az majd nézze meg a japán, vagy a mexikói futamot, mert az még rosszabb lesz. ”

Alonso amúgy elképesztően optimista, még ez után a borzalmas időmérő után is nyugodt szívvel tudja azt állítani, hogy ez volt eddig a legjobb kvalifikációjuk az évben-

„Tudom, hogy meglepően fog hangzani, amit mondok, de szerintem ez volt az egyik legjobb időmérőnk az évben. Még sosem fordult elő olyan, hogy 1.5 másodperccel legyünk csak lemaradva a Ferrari mögött, akik ráadásul jobb gumin voltak, mint mi. Az elsőtől sem állunk már annyira messze, de még mindig erődeficittel küzdünk.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés