Sofőrös változatban is bemutatta az új Panamerát a Porsche, ezen kívül jön egy alapkivitel is, amit ennek ellenére egyáltalán nem nevezhetsz gyengének.

Nem olyan régen próbálhattuk ki az új Panamerát, és még alig tértünk magunkhoz az élménytől, a Porsche máris újabb változatokkal bővítette a kívánatos sportlimuzin választékát. Például azoknak, akik sofőrös autónak vennék, mert stílusosabb választásnak tartják, mint egy 7-es BMW-t, vagy egy S-osztályt, most itt a hosszított Executive kivitel.

Ennek a tengelytávját 15 centiméterrel nyújtották meg, és ez szinte teljesen a hátsó lábtér méretét növeli, amire pedig már az alapmodellben sem panaszkodtunk. A hosszabb Panamerában tehát keresztbe tett lábbal is ülhetsz hátul, széria az üvegtető és a légrugózás, valamint az elektromosan állítható és fűthető hátsó bőrfotelek.

A formáját egészen jól megoldották a tervezők, akik között egy magyar designer is dolgozik, hiszen alig venni észre, hogy a nyújtott változatról van szó. A nagyobb Panamerát esetleg a hosszabb hátsó ajtókról ismerheted fel, és ha közelebb mész hozzá, akkor persze már az Executive feliratok is szemet szúrhatnak.

Új alapmodellel is bővült a típusválaszték. A Panamera és a Panamera 4 ugyanazt a turbós V6-os benzinmotort kapja, mint a Panamera 4S, de a teljesítménye 440 helyett 330 lóerő, és valld be, azért ezt se kevesellnéd. A hátsókerék-hajtású Panamera csak rövidebb kivitelben készül, de az összkerekes Panamera 4 már rendelhető Executive változatban is. Ezen kívül a 4 E-Hybrid és a Turbo is készül nyújtottan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés