Rövid idő alatt legendává vált az Ariel Atom, méghozzá az elképesztő gyorsulása miatt. A lényegesig lecsupaszított brit gokart utódja már elektromos lesz, de minden egyes kerékhez olyan erős motor kerül, mint amiből eddig csak egy volt benne. Készülj, Jeremy Clarkson!

Ha nem túl sok pénzért élnéd át a szuperautók gyorsulását, ha a vezetés szűretlen élményét keresed, vagy ha kipróbálnád, milyen érzés egy formulaautót vezetni, akkor az Ariel Atomot egyszer ki kell próbálnod. A gokartszerű brit sportkocsi azzal vált legendássá, hogy 300 lóerős Honda-motorjának csak 500 kilogrammot kell mozgatnia, így 3 másodperc alatt gyorsul százra.

És azzal is, hogy még a sokat látott Jeremy Clarkson arcát is eltorzította. Két és fél percnél jön a legendás rész, de az egészet érdemes újranézned.

Azóta az Ariel már terepgokartot is gyárt Nomad néven, és most bejelentette a nagyratörő terveit. Az új sportkocsijuk a Hipercar nevet kapja, és elektromos lesz, méghozzá mind a négy kerekéhez erősebb motor kerül, mint amiből eddig egy volt az Atomban. A hátsókerekes változat két, az összkerekes négy motort kap, összesen 1200 lóerővel.

Mire elég mindez? Az Ariel szerint 2,4 másodperc alatt gyorsul majd százra, és 7,8 másodperc alatt a 240 km/óra is megvan, a végsebesség 257 km/óra lesz. Ha pedig attól tartanál, hogy lemerül a nem túl nagy, 42 vagy 56 kilowattórás akkumulátor, akkor ne aggódj, mert egy 35 kilowattos mikroturbina dolgozik majd a fedélzeten az akkuk töltésére.

Az első látványterveken elég izgalmasan néz ki az Ariel Hipercar, ami olcsóbb is lesz, mint a hasonlóan gyorsuló, de több száz millió forintos szuperautók. De várhatóan rendes karosszériát, szárnyas ajtókat, mi több, szélvédőt is kap, és legfeljebb csak ezért nem szedheti le Jeremy Clarkson arcát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában