Minden a kilencvenes évek közepén kezdődött, az Audi és a Porsche együttműködésével elkészült az RS2 Avant, ami igazi sikersorozattá nőtte ki magát. Most egy képre állt össze a modellcsalád, mi pedig bemutatjuk a tagjait.

Már egy évtizede jól ismert volt az Audinál a quattro, amikor a márka rajongói egy újabb típusjelzést jegyezhettek meg. Az 1994-től gyártott RS2 Avant volt az első az RS modellek sorában, és egyben elindította azt a hagyományt is, hogy a sportos Audik – néhány kivételtől eltekintve – kombi karosszériával készültek. Hiszen mi lehetne vonzóbb annál, hogy egy teljes értékű családi autó gyorsabb a legtöbb sportkocsinál?

Az eredeti, a legenda

Mindössze egy évig, limitált példányszámban készült az RS2 Avant, amihez alaposan átalakították a polgári kivitelű Audi 80-ast. 2,2 literes, öthengeres, turbós motorját 315 lóerősre izmosították, csak kézi váltó volt hozzá, amivel 4,8 másodperc alatt gyorsult százra és 262 km/óra volt a végsebessége.

A motort, a futóművet és a fékrendszert is a Porsche fejlesztette, ahogyan a 17 colos kerekek, az irányjelzők és a visszapillantó tükrök is a Porschétől származtak.

Még a gyártás is náluk folyt, ugyanabban az üzemben, ahonnan korábban a Porsche 959 és a Mercedes-Benz 500 E került ki. A tervek szerint csak 2200 példányt gyártottak volna belőle, de végül a nagy érdeklődésnek megfelelően 2891 darabja készült el 1994-től 1995-ig.

Cosworth-motorral

1999-ig kellett várni az RS2 Avant utódjára, ami már a B5-ös Audi A4 alapjára épült, de alaposan átalakították: a sárvédők szélesítésével szinte teljes egészében különbözött a karosszériája tőle. Nézd meg, milyen fantasztikusan mutat:

2,7 literes biturbó V6-os motorját a Cosworth fejlesztette és gyártotta, a teljesítményét 265-ről 381 lóerőre növelték, amivel 4,9 másodperc alatt gyorsult százra, a végsebessége 262 km/óra. Olyan nagy volt rá a kereslet, hogy az Audinak meg kellett dupláznia az RS2-nél tartott darabszámot, ezért 2001-ig 6030 példánya készült el.

Nem csak kombi volt

Újabb hosszú várakozás előzte meg a következő RS4-et, amit 2005-ben lepleztek le, és míg a korábbi szériák csak kombiként készültek, ebből már volt lépcsőshátú, sőt, még vászontetős kabrió is. De még mindig a kombi az, amiről nem tudjuk levenni a szemünket.

Az újabb RS4-nek a legnagyobb dobása a motorja volt: a 4,2 literes, 420 lóerős V8-as.

A hatfokozatú kézi váltót ügyesen kapcsolgatva 4,8 másodperc alatt lehetett vele elérni a 100 km/órát. A végsebességét ekkor ugyan már 250 km/óránál korlátozták, de a tesztek szerint gond nélkül megfutotta a 270-et. 2008-ig 10 ezer darabja készült el.

Utoljára V8-as

A generációváltással az Audi visszatért a hagyományokhoz, és ezt az RS4-et 2012-től már ismét csak kombiként gyártotta. Nem lehet hibáztatni érte, mert ebben a színben egyszerűen vadító.

Megtartották a 4,2 literes V8-as motort, de a teljesítményét 450 lóerőre növelték, és megjelent a duplakuplungos S tronic váltó is, amivel 4,7 másodperc alatt lehetett százra gyorsulni, a megállásról pedig most először kerámiafékek gondoskodtak. Az RS4-nek ebből a generációjából mintegy 2015-ig 7000 példányt gyártottak.

A leggyorsabb a legjobb?

Máris elérkeztük a jelenlegi szériához, amivel ismét újított az Audi. A legújabb RS4-ben el kellett búcsúznunk a V8-as szívómotortól, a helyét egy újonnan fejlesztett 2,9 literes biturbó V6-os vette át.

A teljesítménye maradt 450 lóerő, de a maximum nyomatéka 600 Nm-re nőtt, és érezhetően gyorsabb is lett vele az autó: már 4,1 másodperc is elég, hogy nulláról százra gyorsuljon.

Az RS4 Avant közben megmaradt praktikus családi kombinak, és ez az, amivel még mindig többet ad a BMW M3-nál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában