A videó kísértetiesen emlékeztet Jules Bianchi 2014-es Japán Nagydíjon bekövetkezett balesetére.

A szimpla kicsúszást követően, a következő körben szinte lassítás nélkül érkezett meg a mezőny a pályán tevékenykedő sportbírók és az út szélén parkoló terepjáró ellenére. Felfoghatatlan, pedig ezek a fiúk csak a dolgukat végzik, nyomják, ami a csövön kifér. De jelen esetben nem csak a saját életüket tették kockára, hanem legalább három másikét. Ilyen esetben talán az sem lenne túlzás, ha azonnal megállítanák a futamot. Csakhogy ez is a show része. Egyszerűen nem fér bele. Vagy csak simán a szervezők, versenyigazgató hibázott óriásit?

A videóban látható verseny egy német formaautós bajnokságban történt 2012-ben, két évvel Jules Bianchi tavaly bekövetkezett súlyos balesete előtt. Mondhatnánk nagy okos dolgokat a megelőzésről, szigorított szabályozásról, de mi mindössze abban bízhatunk, hogy Jules Bianchi valaha felépülhet súlyos sérüléséből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában