Ha valaha is szabadidő-terepjáróra vágytál, akkor éppen egy ilyen kell neked. Az Ateca nemcsak tágas és praktikus, hanem ügyesen mozog minden terepen, és még jól is néz ki.

Nehéz elhinni, de a Seat kínálatában ez az első szabadidő-terepjáró. Korábban csak valami olyasmit árultak. Például amikor az Altea alapjára elkészült a Freetrack, vagy a Leon kombit megemelték és felöltöztették, abból lett az X-perience. Pedig a szabadidőruha nem csak a látszat, mind a két típus összkerékhajtású.

De a fenti 20V20 tanulmányautóval már jelezte a Seat, hogy jó irányba tart, az Ateca pedig egy vadonatúj modell, méghozzá olyan, mint amilyennek egy ideális szabadidő-terepjárót elképzelsz. Masszív formájú, de nem túl nagy, 4,36 méteres hosszával például kisebb, mint egy Tiguan, de csaknem olyan tágas belül.

Nem szűk a hátsó üléssor sem, a csomagtartó pedig egyenesen az egyik legnagyobb a kategóriában: 510 literes. Az összkerékhajtású változatok mérete valamivel szerényebb, 485 literes, de még az is több, mint elegendő. Mindenesetre az ülések ledöntésével 1604 literig bővítheted a rakteret.

A műszerfal számlapjai hagyományosak, de az érintőképernyő a legmodernebb, ami a Volkswagen-csoportnál elérhető. A 8 colos kijelző már az ujjad közelítésére is reagál, a magyar nyelvű menüben könnyen eligazodsz, ha pedig jobban szereted az iPhone-t, akkor a CarPlay segítségével azt is használhatod rajta. Két USB csatlakozó is van, hogy ne vesszetek össze, de vezeték nélkül is tölthető a kompatibilis mobil.

Extrával elég gazdagon felszerelhető az Ateca, hiszen van például felülnézeti képet adó kamerarendszer, amivel könnyen eligazodsz szűk helyen. De ha akarod, önállóan is beáll a parkolóba, és a távfényt is maga kapcsolgatja, a fényszóró egyébként is Full LED-es. Széria a városi vészfékező rendszer, ezen felül holttérfigyelő, sávtartó és táblafelismerő is elérhető. Elektromosan kihajtható vonóhorog és állófűtés is van, mint a nagyokban.

Pedig az Ateca valójában egy kompakt autó, amit az is mutat, hogy az alapmodellje csak 1280 kilogrammot nyom. Ezért lehet elég hozzá az új 1.0 TSI, ami egy ezer köbcentis, háromhengeres benzinmotor, turbóval, 115 lóerővel. Mi még nem próbáltuk, de az 1.4 TSI már jó ismerősünk, 150 lóerővel ideális lehet ehhez az autóhoz. A most próbált 2.0 TDI pedig nevetve viszi, legyen akár a 150 vagy a 190 lóerős változat.

A menetpróbán felküldtek minket a Somló-hegyre, és nem panaszkodtunk, amiért nem egy keményebb terepjárót adott alánk a Seat. Az alapvetően országúti használatra szánt Ateca az automatikus összkerékhajtással lazán felkapatott mindenhová, offroad módban pedig le is ereszkedett, nekünk még fékezni sem kellett közben, a sebességet saját maga szabályozta. Országúton nagy tempónál is stabil, talán kicsit túl feszes is a futómű.

Ha ebben a kategóriában gondolkodsz, akkor az Ateca megkerülhetetlen ajánlat lett, nehéz megmagyarázni, miért ne ezt választanád. Elsőre nem is rossz a Seattól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés