Az Audi már az idén beszáll ezzel az autóval a Formula E-be

Egyre érdekesebb lesz az elektromos versenygépeket felvonultató Formula E, miután a legelismertebb gyártók is beszállnak a sorozatba. A BMW, a Mercedes-Benz és a Porsche a következő években érkezik, de az Audi már idén kezd, meg is mutatta, mivel.

A 2014-ben indult Formula E-t egyre érdekesebb lesz követni, hiszen nemcsak neves pilóták, egykori Formula–1-es legendák gyermekei versenyeznek benne, hanem az autógyártók is komolyabban veszik. A Citroën és a Renault már a kezdeteknél ott volt, de a BMW, a Mercedes-Benz és a Porsche is bejelentette érkezését, az utóbbi két márka ezért a DTM-ből és a Le Mans-i sorozatból is kiszáll.

Most pedig őket előzte be az Audi, aminek autója már idén rajthoz áll a Formula E-ben. Persze nem a nulláról kezdték ők sem, hiszen eddig is támogatták az Abt Schaeffler csapatát, ahol az Abt valóban azt a tuningcéget jelenti, amire gondolsz, és az alapító család fiatal tagja, Daniel Abt is volánhoz ült a futamokon. Mostantól ezt a csapatot vette saját nevére az Audi.

Meg is mutatták a legújabb versenyautót, ami az e-tron FE04 nevet kapta. A Formula E-ben minden csapat maga fejleszti a motort és az erőátvitelt, és az Audi érthetően büszke rá. Az időmérőn 180, a versenyen 200 kW teljesítményű, 28 kilowattórás akkuról táplált motor 3,5 másodperc alatt gyorsítja a 880 kilogrammos versenyautót nulláról százra, a végsebesség 225 km/óra.

Bár ezek a számok nem hangzanak túl izgalmasan a legújabb szuperautók korában, a Formula E fejlesztéseiből a közúti Audik is profitálnak majd. Megtartják a pilótákat, Daniel Abt mellett a másik autót a széria bajnoka, Lucas di Grassi vezeti, a csapatfőnök pedig a Le Mans-ból ismert Allan McNish lesz. Ha felkeltette az érdeklődésed, december elején rajtol a széria a hongkongi futammal.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon