Bajnoki címmel búcsúzik a DTM-től a Mercedes-AMG

Elképesztően szoros befutóval nyerte meg második bajnoki címét a DTM-ben a brit Gary Paffett, ezzel a Mercedes-AMG győzelemmel hagyja ott a német túraautó-bajnokságot, aminek három évtizeden keresztül részese volt.

Gary Paffett még a pontverseny második helyén érkezett a DTM szezonzárójára a Hockenheimringre, de az utolsó futamon egy harmadik hely is elég volt ahhoz, hogy a dobogón ünnepelhesse a bajnoki címét, a másodikat 2005 után. René Rast fantasztikusan zárkózott fel az idény végére, sorozatban hat futamot nyert, de 251 pontjával így is lemaradt a 255 pontos Paffett mögött. A Mercedes-AMG az egyéni mellett a gyártói és csapatbajnoki címmel távozhat a sorozatból.

Gary Paffett neve talán ismerősen hangzik számodra,

a brit pilóta 2003-ban szállt be a DTM-be, és 37 éves korával jelenleg a széria legidősebb pilótája. Az eddigi 185 futamán rengeteg eredmény került a neve mellé: 23 győzelem, 48 dobogós helyezés, 17 pole pozíció, és most a második bajnoki cím, ami után búcsúzik is a sorozattól.

Kevesen gondoltuk volna, hogy a Mercedes-AMG tényleg kiszáll a DTM-ből,

aminek harminc éve az egyik legfontosabb résztvevője volt, a neve egybeforrt a szériáéval, a mostanival együtt tizenöt bajnoki címet gyűjtöttek. A márka helyére jövőre az Aston Martin érkezik a Vantage túraautó-változatával.

Sajnos már nem láthatjuk a Hungaroringen az új felállást,

a most bejelentett 2019-es versenynaptárnak nem része a mogyoródi pálya. A kilenc hétvégéből álló sorozat májusban kezdődik és októberben ér véget, és olyan német pályák, mint a Hockenheimring, a Norisring, a Lausitzring és a Nürburgring mellett még négy európai helyszín kapott benne helyet: a már ismert Misano és Brands Hatch mellett a DTM-ben először a hollandiai Assen, és visszatér a belgiumi Zolder, ahol 1984. március 11-én elkezdődött az akkor még Deutsche Produktionswagen-Meisterschaft néven ismert sorozat története.

A Mercedesnél búcsúzóul egy percbe sűrítették bele mindazt, amivel az elmúlt három évtizedben emelték a német túraautó-bajnokság fényét:

Az Audinál sem keseregtek sokáig az elvesztett bajnokságon, egy izgalmas, régi felvételekkel teli hangulatos videóval köszönnek el a Mercedestől:

Ezt is látnod kell:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon