Az Audi és a Mercedes-Benz már itt van, a BMW pedig bejelentette, hamarosan jön.

A BMW Group tovább bővíti gyártóhálózatát Európában, és új üzemet létesít Magyarországon, Debrecen mellett. Az egymilliárd eurós beruházás évi 150 ezer autó gyártását teszi lehetővé, ezer embernek adva munkát.

„A BMW Group új gyáregységének létrehozása tovább segíti majd globális növekedésünket. Miután jelentős beruházásokat hoztunk létre Kínában, Mexikóban és az USA-ban, most tovább erősítjük pozíciónkat Európában, mellyel egyensúlyt teremtünk az ázsiai, amerikai és az európai kontinens gyártóbázisai között” – mondta el Harald Krüger, a BMW Group Igazgatótanácsának elnöke.

Az Audi nemrég indította el hivatalosan Győrben a villanymotor-gyártást,

a BMW pedig már eleve úgy építi a Debrecen melletti üzemét, hogy egyazon sor képes legyen elektromotoros és hagyományos, belsőégésű motoros járművek előállítására is.

Debrecen kiválasztását kiváló infrastruktúrájával, megfelelő logisztikai kapcsolataival, a meglévő beszállítói hálózat elhelyezkedésével, valamint a környék szakképzett munkaerejével indokolta a BMW, amelynek továbbra is Európa a legfontosabb piaca, évi több mint 1,1 millió darabos értékesítéssel.

Gyár még nincs, honlapja viszont már van, ahol máris toborozzák a munkatársakat.

Ez is érdekelhet:

Tizenegy másodperc alatt kétszázra, kocsival, családdal - BMW M5-teszt - Roadster

Ennyivel dinamikus haladásra bírhatnánk négy kompaktot, hat kisautót, két bivaly kupét, vagy kényelmesen elszállíthatnánk másfél csuklós busznyi embert. Erre bezárják egyetlen 5-ös BMW motorházteteje alá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Gyönyörű versenyautó a feltámasztott Bizzarrini 5300 GT Corsa Revival

További cikkeink a témában