Úgy terjednek a zöld rendszámos autók, mintha receptre írnák fel őket, a néhány tucat kilométeren füstmentes konnektoros hibridek mellett pedig bizony egyre inkább ott vannak az utcákon az elektromos autók. Ha nem akarsz tucatárut, akkor neked való az i3, aminek már sportváltozata is van. Kipróbáltuk!

Nemrég Lisszabonban jártunk egy olyan autót vezetni, ami egyszerűen minden téren felülmúlja azt, amit eddig a sportszedánokról gondoltál. A 600 lóerős turbós V8-assal űzött vadonatúj BMW M5 nem egyszerűen bivalyerős, hanem úgy tapad az útra – még akkor is, ha a hónapra szánt összes eső azon a két napon esett le, amíg vezettük –, hogy azt alig akartuk elhinni.

Olvasd el, hogy miért bizsergünk azóta is, ha rá gondolunk.

Hatszáz lóerővel, összkerék-meghajtással és gyönyörű ívekkel kényszerít térdre az új BMW M5! Kipróbáltuk

Mit lehet kezdeni 600 lóerővel és 750 newtonméterrel? Kérdezzük meg a nagyit!

Ha pedig mondani kellene még egy típust, amit ugyanazon az eseményen bemutathattak, akkor biztos, hogy nem az i3-ra gondoltál volna.

Az i3 az M5 antitézise, de mindjárt kiderül, hogy annyira azért mégsem.

Mert az estorili versenypályára is el kellett jutnunk valahogyan, meg a késő ősszel is turistáktól zsúfolt lisszaboni forgalomban is vezettünk, és egyébként is: az élet nem csak a felhőtlen csapatásról szól. A sztrádára szánt ragadozó mellett nem árt tartani a garázsban valamit, amivel elugorhatsz a város másik felére anélkül, hogy bűntudatod lenne, amikor beröffented a négy kipufogóból trombitáló nyolchengerest.

Lisszabonban sok a keskeny, szűk kis utca, az i3 pedig inkább magas, mint lapos – nézd csak meg a képeken, milyen jól érvényesül a különc formája a mediterrán ösvényeken!

Most, hogy már a budapesti forgalomban is egyre több i3 szaladgál, talán már benned is megfogalmazódott, hogy megnézed közelebbről, miért vannak annyira oda érte. Az egymással szemközt nyíló ajtókat kitárva megérted:

ezt az autót inkább lakberendezők tervezték, mint autóipari dizájnerek,

a matt fabetét és az újrahasznosított textil úgy trendi, hogy közben nem tűnik erőltetettnek.

Meg ott van az a kikezdhetetlen érv is, hogy ilyen prémiumhangulatú elektromos autót egyszerűen nem kapsz máshol.

Mert lehet, hogy egy Leaf vagy e-Golf nemcsak a rendszámával, hanem az üzenetével is zöld, de a Nissan fájdalmasan egyszerű kivitelű belül, és bár nálunk nagy a presztízse, de egy bizonyos körön beljebb nem jutsz tovább a Volkswagennel. Az ajtócsukódásától a menüpontjain át a kapcsolóiig az i3 is igazi BMW.

És mi van a vezetéssel? Azon kívül, hogy hátsókerekes, tud még valamit?

Persze, és igazából ezért vagyunk itt. Négy év is eltelt már az i3 bemutatója óta, ami minden autóipari naptárban azt jelenti, hogy eljött a ráncfelvarrás ideje. A BMW-nél nem vacakoltak sokat, és csak a részleteket finomították. Ha nem vagy rákattanva a típusra, akkor aligha fogod megmondani, melyik az új változat. De mondunk egy tippet, amivel szakértőként vághatsz fel a többiek előtt: ha egy i3 irányjelzője kerek helyett csíkforma, akkor az már a faceliftes. Szívesen.

Szóval hogy megy egy ilyen kis i3?

Igazából sokkal jobban, mint amit kinéznél belőle. 170 lóerő és 250 Nm nem hangzik a világ legnagyobb dobásának, de vedd számításba, hogy elektromotorról van szó, vagyis ez mind ott van a talpad alatt indulástól fogva. A váltó nélküli hajtás megszakítás nélkül eszementen képes húzni, városban egy M3-at is lerajtol, és ez nem vicc.

Most pedig itt van egy még erősebb kivitel: az i3s.

Nem vitték túlzásba a sportosítást, a teljesítménye 184 lóerőre, a nyomatéka 270 Nm-re nőtt, így 6,9 másodperc alatt gyorsul százra, ami kisautóhoz képest igen baráti érték. De a vezetés közben a különbséget aligha éreztük, mivel már a sima i3 is bőven túl van a városi ingerküszöbön – és mivel ez továbbra is elsősorban városi autó –, ezért nincs nagy előnye a plusz lóerőknek.

Persze nyugodtan kiviheted a városból, az i3s-ben ráadásul 150-ről 160 km/órára növelték a végsebességet, ott korlátoz csak le az autó.

Nem tudjuk még, hogy a sztrádán meddig jutsz vele, de a városban azért több napot is elfurikázhatsz egy töltéssel. Mostantól csak a nagyobb, 33 kilowattórás akkuval adják az i3-akat, és a szabvány szerinti méréssel akár 300 kilométerre is elég lehet egy feltöltés.

De mi a valóság?

A BMW-nél is érzik, hogy a szabvány nem éppen realisztikus, ezért hozzáteszik, hogy a hamarosan bevezetendő új mérés szerint is 235-255 kilométer a hatótáv, kétszázat pedig úgy megteszel vele, hogy oda sem figyelsz a fogyasztására. Ez már nem rossz, de még így is inkább csak második autónak való az i3, ami egyébként továbbra is rendelhető a hatótávot növelő kis benzinmotorral.

Jussunk el egyszer oda, hogy 300 kilométert gond nélkül megtesz, és az megtörheti a jeget.

Mert az i3 szerintünk továbbra is a legizgalmasabb elektromos autó, nagyon jó vezetni, optimális megoldás a városba, de inkább második autónak.

Sokaknak már ennyi is elég volt, hogy hazagurítsanak egy i3-at, és számukra jó hír, hogy mostantól még jobb a BMW kis elektromos autója. Az i3s pedig a fekete tetővel, fekete kerekekkel és fekete betétekkel még vagányabb jelenség.

Azt mondod, hogy nem tetszik?

Számunkra az i3 egy olyan csodabogár, amit egy kevésbé tetszetős, de nagyon intelligens, jó humorú, okos nőhöz tudnánk hasonítani, akivel minél több időt tölt az ember, annál jobban szeret bele, és a végén a furcsa külsejét is inkább különlegesnek, mint nem szépnek látja.

És ez a lényeg benne.

(Fotó: Donkó Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában