Még éppen csak felkapták a hírt, hogy a legendás Brabham visszatérhet a Formula–1-be, és a márka máris előállt egy szenzációs szuperautóval. A BT62 olyan kiélezett lett, hogy csak zárt pályán lehet majd vezetni, közúton nincs esély a villantásra vele.

Jack Brabham három F1-es világbajnoki címe közül az egyiket már a saját csapatával nyerte meg, nemcsak pilóta, hanem csapatfőnök és konstruktőr is volt egy személyben, és a Brabham egészen 1992-ig jelen volt a Formula–1-ben. A nevet pedig fia, David viszi tovább, aki szintén autóversenyző, a legnagyobb eredménye a 24 órás Le Mans-i futam diadala volt 2009-ben. Most pedig egy olyan szupergépet leplezett le, amit nagyon meghajtanánk egy kanyargós pályán.

A neve Brabham BT62, akárcsak a csapat korábbi Formula–1-es autóinak, és a festése is múltidéző, hiszen éppen olyan zöld és arany kombinációt kapott, mint a BT19, amivel 1966-ban nyerték meg a Francia Nagydíjat. A formája azonban nagyon is modern, a motorja pedig elég izmos ahhoz, hogy akár egy Koenigsegg vagy egy Pagani ellen is felvegye a versenyt.

Azokkal ellentétben azonban a Brabham nem monacói villantásra termett, ugyanis nem is lehet használni közúton.

Csak zárt pályán vezethető, és a felépítése is ennek megfelelően inkább a versenyautókét idézi. Csupa szénszálas anyagból készült, a hátsó kerekeket 5,4 literes, 710 lóerős V8-as forgatja, a hatfokozatú szekvenciális váltó, a központi csavaros kerekek és a nyílt kipufogórendszer is a pályagépek világára utal. Az aerodinamikája olyan fejlett, hogy 1200 kilogramm leszorítóerőt képes termelni, miközben a BT62 mindössze 972 kilogrammot nyom.

Az üléseket Alcantara borítja, ennek ellenére inkább emlékeztet egy versenyautóéra a berendezés, hiszen a hatpontos övvel szerelt kagylóülések váza szénszálas anyagból készült, a kormánykerék kivehető a beszálláshoz, és a pedálokat is a vezetőhöz lehet igazítani, de nem maradt ki a tűzoltó készülék sem. Az ára is elképesztő, hiszen 1,2 millió fontért, azaz körülbelül 430 millió forintért lehet egy BT62-t a garázsba állítani.

70 példány építését tervezik annak tiszteletére, hogy Jack Brabham hetven éve kezdte a versenyzést, a fia pedig éppen tizenkét éve fogott bele abba, hogy a csapat nevét visszahozza a motorsport élvonalába. A most bemutatott BT62 már elég ígéretes kezdet, és ha nem is rögtön a Formula–1-es szereplés a következő lépés, a Brabham csapat álma az, hogy versenybe szálljon a legendás 24 órás Le Mans-i futamon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában