Aki eddig azért nem adta le a rendelését a Bugattinál, mert nem volt üvegtető a Chiron opciói között, most fellélegezhet. Persze egy ilyen kaliberű szuperautónál még a tetőablak is eltér egy kicsit attól, amit megszoktunk.

Mostantól az eget is nézheti, aki a Chironban ül, megjelent ugyanis a Sky View névre keresztelt üvegtető az opciók között. Nem akármilyen tetőablakról van szó, hanem két panelről a vezető és az utas feje fölött, amelyek vékony üvegből és négy különböző köztes rétegből állnak.

Minden rétegnek megvan a maga szerepe. Az egyik zajszigetelő, a szélzaj ellen, a második az infravörös sugarakat szűri ki, ezzel nem engedi, hogy felforrósodjon az utastér. Az üveg sötétített is, hogy ne lehessen olyan könnyen belátni, és egy további réteg az ultraviola sugárzást szűri.

Azért is jó, hogy lamináltak a 65 centiméter hosszú és 44 centi széles panelek, mert így nagyon masszívak is, amivel a Chiron megőrzi az eredeti strukturális merevségét. Az pedig már csak járulékos előny, hogy üvegtetővel még a fejtér is nagyobb három centivel.

Ezt is érdemes megnézni:

Nézz be a gyárba, ahol a Bugatti Chiron készül

Nincs futószalag, nincsenek robotok, patikatisztaságú csarnokban szerelik össze az 1500 lóerős szuperautót. Elmondjuk, hogyan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés