A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Hamilton nem csinált semmi sportszerűtlent, amikor feltartóztatta Nico Rosberget.

Hamilton a verseny utolsó felében jócskán a maximum sebesség alatt vezetett, ugyanis megpróbálta a gyorsuló Sebastian Vettel mögé szorítani Rosberget. Tisztában volt vele, hogy egy dobogós helyezéssel a csapattársa megnyerné a versenyt. A verseny után Hamilton állította, hogy jogában állt így vezetni, annak ellenére, hogy a Vettel „tisztességtelen játszmával” vádolta meg a háromszoros világbajnokot. A Mercedes tagjait megosztotta a kérdés.

Amikor megkérdezték tőle, mit tett volna a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff helyében, Horner tett egy játékos, ámde csípős megjegyzést Max Verstappenek tett telefonhívására a Brazil Nagydíj előtt.

„Tudjuk Totóról, hogy szeret mindent kontroll alatt tartani, beleértve a többi csapat pilótáját is” – mondta Horner. „Nem is vártunk tőle mást. A világbajnoki címért zajlik a küzdelem, a pilóták világbajnoki címéért. Már csak két versenyző van játékban, és mindketten ugyanabban a csapatban. Lewisnak nem lett volna elég megnyernie ma a versenyt.

Horner úgy gondolja, Hamilton tisztességes úton tett meg a lehető legtöbbet azért, hogy megnyerje a versenyt.

„Taktikázott a verseny során, de nem játszott piszkosan, nem vétett a szabályok ellen. Igazságtalan lenne Lewist kritizálni azért, ahogyan vezetett. Egyértelmű volt a hétvégi mérkőzést tekintve, hogy ez az egyetlen mód van arra, hogy elérje a számára kívánt eredményt. Nem lenne igazságos érte kritizálni.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában