Nem múlhat el úgy a 2015-ös év, hogy ne emlékezzük meg egy képes összeállításban a Citroën DS-ről, amely úgy csapott be 1955-ben az autóiparba, hogy ahhoz képest a kilencvenes évek Fiat Multiplája például, vagy napjaink bármilyen típusa feltűnésmentes tucatholmi. Autós marketingben közkedvelt jelző a „forradalmi” – hát, a DS tényleg az volt.

A DS a déesse, vagyis istennő szóból ered. Túlzásokban általában erősek az autógyári marketingesek, de itt nem voltak szerénytelenek
1955-ben mutatták be Párizsban. Akkor a forma és technika maga volt az űrkorszak
Ezt honorálta is a közönség: már az első napon 12 ezer megrendelés érkezett rá, úgy, hogy egy métert sem vezették a vevők
Flaminio Bertoninak köszönhető a különleges és áramvonalas forma. A hidropneumatikus rugózás persze nagyon modern volt, de akkoriban még az elsőkerék-hajtás sem volt általános, nagyon nem
Műszaki különlegesség volt még a kuplung nélküli félautomata váltó. A hátsó kerekek cseréjéhez le kellett szerelni a hátsó sárvédőt, ami legfeljebb néhány percig tartott
A DS 19 volt az első DS modell: a 19 az 1911 köbcentis motorra utal, amely 79 lóerőt tudott
Azt mondják, a jó forma funkcionális. Itt nem csak az, de gyönyörű és extravagáns is

 

Egy évvel a DS után, 1956 októberében érkezett az ID 19, a DS olcsóbb változata, amelyben nem volt se félautomata váltó, se szervokormány
A mentőautó alapját is az ID adta
...de készült kabrió is a DS-ből
Jellegzetes az egyküllős kormány is, amelynek a képen látható pozíció az alapállása
A leglátványosabb modellfrissítésnél ikerfényszórót kapott a típus, nem is akármilyent: a belsők a kormány elfordításával kanyarirányba fordultak
A Breaknek hívott kombi változat specifikus alkatrészei ma már szinte beszerezhetetlenek
A Prestige kivitelt spécizte tovább Henri Chapron. Kívülről is látszik, hogy ez valami más...
...de ez belül még nyilvánvalóbb
És idáig jutottunk ma: a DS a Citroën almárkája, mindenféle forradalom nélküli, a prémiumkategóriához közelebbi tucatautókkal
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Az Alfa Romeo kénytelen volt megváltoztatni az új modellje nevét

„Igyekeztem minél nagyobb seggfej lenni az F1-ben”

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés