Egy Rolls-Royce-ról az elegancia és a luxus jut eszedbe, és pontosan ezek a tulajdonságok nincsenek meg ebben a Silver Shadow-ban. A veteránkorba lépett limuzint eleve driftelésre építették át egy tévéműsorban, most pedig bárki megszerezheti, hogy gumit füstöljön vele.

A National Geographic tévéműsorában építették át ezt a Rolls-Royce-t, de a Silver Shadow esetében nem a tökéletes felújítás volt a cél, hanem az, hogy driftelni lehessen vele. Ezért a kerékjáratokat kiszélesítették, versenyautókra való gumikat szereltek fel, a futóművet pedig emelhető légrugós darabra cserélték. Az eredeti 6,75 literes V8-as motort is feltuningolták, mert gyárilag csak 189 lóerőt tudott, és ezt új korában ügyesen titkolták is a gyáriak.

Persze a megjelenése sem mindennapi, ha már driftel, akkor legyen ehhez való kinézete is, gondolhatták a készítők. Az 1979-es Rolls-Royce-t ezért matt feketére festették, minden krómot eltüntettek róla, még a lökhárítókat is leszerelték. Belül már jobban emlékeztet luxusautó-múltjára, hiszen sok mindent piros bőrrel vontak be, de a kagylóülések és a hidraulikus kézifék gigantikus karja nem hagy kétséget afelől, hogy ez a Silver Shadow a driftpályára termett.

A gumifüstölő Rolls-Royce híre bejárta a világot, most pedig bárki megszerezheti, ugyanis eladósorba került. A 100 ezer angol fontos ár ugyan egy kicsit soknak hangzik érte, hiszen ennek ötödéért is szép állapotú példányt lehet kapni, amit aztán mindenki úgy újít fel vagy épít át saját kedve szerint, ahogyan akar. De ha olyan driftelő Rolls-Royce kéne, amibe csak beülsz, elfordítod a kulcsot, és már égeted is a gumit, akkor ez a megfelelő autó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés