A DRS-zónákkal játszik a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a Bahreini Nagydíjon.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyes adatok szerint 10, más statisztikák szerint 14 előzést láthattunk, ami azt jelenti, hogy végül is beváltak az FIA (előzést könnyítő) aerodinamikai szabályváltoztatásai, hiszen tavaly összesen 5, azaz ötöt regisztráltak a rajtot követően.

Az FIA pedig most bejelentette, hogy a Bahreini Nagydíjon az előző évekkel ellentétben nem kettő, hanem három DRS-zónát jelől ki a szahíri pályán:

  • az elsőt a célegyenesben alakították ki,
  • a második – ez az új – a 3-as és a 4-es kanyarok között lesz,
  • a harmadik pedig a 10-es és a 11-es kanyar közötti egyenesben.

Ez pedig azt jelenti, hogy a pálya mindhárom meghatározó egyenesében lehet a DRS-t használni, vagyis több előzésben és izgalmasabb futamban reménykedhetünk.

A Bahreini Nagydíjon...

Ha valamibe, akkor ebbe kapaszkodhat a Ferrari és Vettel

A bahreini számok a Ferrari, vagyis Sebastian Vettel mellett szólnak.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában