Az öreg nem hisz Rosberg győzelmében.

Lewis Hamilton mióta 2007-ben debütált a Forma-1-ben, folyamatosan az élen versenyzik, és már három világbajnoki címet begyűjtött. Habár az idei év nem indult a legjobban számára, sikerült teljesen behoznia a lemaradását csapattársához képest, akivel szemben jelenleg két ponttal vezet is.

A Forma-1 hivatalos weboldalán Bernie Ecclestone kijelentette, neki semmi kétsége nincs afelől, hogy idén is Hamilton lesz a világbajnok.

Természetesen nyerni fog, ehhez kétség sem férhet.

Ecclestone arról is beszélt, hogy nem annyira jön be neki a Mercedes-dominancia, és ezért nagyon igyekezett, hogy 2015-ben meggyőzze a német gyártót, adjon motort a Red Bullnak. A Mercinek nem tetszett az ötlet, ezért az energiaital-gyártó csapat kénytelen volt visszaszerezni a Renault-t mint beszállítót, ami végülis jó ötlet volt.

"Nem értettünk egyet ebben az ügyben, és soha nem is fogunk. Persze értettem a Mercedest is, és valószínűleg az ő helyükben én is visszautasítottam volna a segítséget. Toto nagyon nehéz helyzetben volt anno, mert a szívében legbelül szívesen segített volna, de azt kellett néznie, mi lenne a legjobb a csapatának."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Gyönyörű versenyautó a feltámasztott Bizzarrini 5300 GT Corsa Revival

További cikkeink a témában