Nincs még egy olyan csapat az F1 történelmében, mint a Mercedes

Itt egy statisztika, aminél semmi sem jelzi jobban, hogy a Mercedesnek mennyire nincs komoly kihívója a versenypályán.

A Mercedes egyeduralma 2014 óta tart, azóta zsinórban négyszer húzta be konstruktőri (pilótái pedig az egyéni) világbajnoki címet. Az igaz, hogy ilyet, sőt, ennél jobb teljesítményt is lehet olvasni a sportág históriás könyvében*, olyannal viszont nem találkozhattál a 2017-es szezon végéig, hogy egy csapat négy egymást követő évben is legalább tíz futamot nyerjen.

És pontosan ez jött össze a Mercedesnek, ami

És ha még azt is nézzük, hogy 2014-ben és 2015-ben 19, 2016-ban 21, 2017-ben pedig 20 futamból állt az idény, akkor ez egészen sokkoló.

*A Ferrari 1999 és 2004 között sorozatban hatszor lett a legjobb a csapatok között, míg a McLaren és a Red Bull négyszer, előbb 1988 és 1991 között, utóbbi pedig 2010 és 2013 között.

Kiderült, mennyivel sokkal jobb a Mercedes a többi F1-es csapatnál

(Forrás / fotó: Formula.hu, Wikipedia / Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon