86 éves korában tüdőgyulladás szövődményei következtében elhunyt Dan Gurney, aki (többek között) a sporttörténelemben először locsolt pezsgőt a dobogós ünneplések során.

Az amerikai Dan Gurney az 1960-as években versenyzett, megfordult a Forma–1-ben, Le Mansban, IndyCarban és a NASCAR-ban is.

Gurney pályafutása során négy F1-es nagydíjat nyert, volt a Ferrari, a BRM, a Porsche, a Lotus, a Brabham, az Eagle és a McLaren pilótája is. 1967-ben pedig egy Forddal húzta be a 24 órás versenyt Le Mansban.

A Lotus legendája, Jim Clark (balra) elmondása szerint ő egyedül csak Dan Gurneytől tartott

Ő volt az első pilóta, aki...

  • nyert az F1-ben, a NASCAR-ban és az IndyCarban,
  • három F1-csapat számára hozta az első győzelmet.
  • egész arcot elfedő bukósisakban vezetett,
  • feltalálta a győzelmi pezsgőlocsolást a dobogón
  • és az ő nevéhez fűződik a Gurney-bajusz feltalálása is – ez az autók hátsó szárnyán felbukkanó, a leszorítóerő növelésére használt légterelő idom.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában