A döntéshozó nem a korábbi Ferrari-elnök volt.

Az élete formájában versenyző Kimi Räikkönen az idény végén elhagyja a Ferrarit, 2019-től a Sauberhez csatlakozik, vagyis ahhoz a csapathoz, amelyiknél debütált a Forma–1-ben, és amelyiktől érkezik utódja, a Ferrari-nevelt Charles Leclerc.

Räikkönen a Ferrari legnagyobb titkos fegyvere lehet a Saubernél

Nem véletlenül maradhatott a finn a lehető legközelebb a maranellói istállóhoz.

A bejelentés óta egy olyan teória kering, mely szerint az olasz istálló ezzel a húzással a korábbi Ferrari-elnök, az azóta elhunyt Sergio Marchionne végakaratát tartotta tiszteletben. A maranellóiak csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene most tisztázta a helyzetet:

„Az én döntésem volt. A többiek is megértették a logikát, ami mögötte áll, de én voltam az, aki meghozta a döntést.”

Arrivabene ugyanakkor elmondta, hogy iszonyat nehéz volt erre az elhatározásra jutni, mert Räikkönen a barátja is volt, akit ebben a helyzetben viszont szakemberként kellett kezelni.

(Fotó: tuttosport.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában