Eszméletlen számokkal robbant be az új Tesla Roadster

Roadsterrel kezdte pályafutását a Tesla, de nem gondoltuk volna, hogy Elon Musk ismét kihoz egy sportautót. Most itt a Roadster új generációja, ami elképesztő gyorsulásával újabb szintre emelheti a márkát.

A Roadster volt a Tesla első modellje, és azóta kérdezgetik Elon Muskot, hogy mikor fog ismét sportautót építeni. Úgy tűnik, most jött el az ideje. A régóta ígért nyerges vontató premierjén azt mondta, van itt még valami, és előrukkolt a Roadster vadonatúj generációjával, ami még a leggyorsabb szuperautókat is képes lesz megizzasztani.

Rendkívül jók az arányai, nagyon dögös, és ugyan kupénak tűnik, de valójában targa, az első ülések fölött kivehető tetővel. Igen, első ülések, az új Roadster ugyanis 2+2 személyes, bár a hátsó férőhelyek még Elon Musk szerint is elég szűkösek.

Nem is ezért fogják venni a Tesla Roadstert, hanem azért, ahogyan megy, és ebben ismét példát mutat a világnak. Három elektromotor dolgozik benne, kettő a hátsó, egy pedig az első kerekeket hajtja.

200 kilowattórás akkumulátort kap a Roadster, amivel Musk szerint az 1000 kilométeres hatótávolság is elérhető. A negyed mérföldes távon is új rekordot döntene a Tesla, ezt a versenyszámot 8,8 másodperc alatt ígérik az újdonsággal.

2020-ban kezdődhet a Roadster gyártása, és készülj fel, hogy nem lesz olcsó. Az alapára 200 ezer dollár, mintegy 53 millió forint, és aki az elsők között szeretne hozzájutni, még jobban a bankszámlája mélyére kell nyúlnia, mert az első 1000 példány Founder Series néven 250 ezer dollárba kerül majd. Már most le lehet tenni érte az 50 ezer dolláros előleget.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon