Az elején tegyük túl magunkat rajta: a Porschét is elérte a downsizing, az új 718 Boxster négyhengeres motorokat kapott. De elég vele egy kör, hogy ez a tény nagyon ne érdekeljen téged. Mi már túlvagyunk ezen a körön.

A Boxster jelenti a belépőt a Porsche világába, és hogy a 911 Carrera és a 918 Spyder mellett ne legyen hiányérzeted, mostantól a középmotoros roadster is kapott egy számot. A 718 Boxster típusjele az ötvenes-hatvanas évek versenyautójáról jött, ami a James Dean-féle 550 Spyder utódjaként aratta sikereit. A 718 1,6-os motorja 160 lóerős volt, de ehhez alig több mint ötszáz kilós tömeg társult, így lehet némi fogalmad arról, hogyan száguldott.

160 lóerő és alig ötszáz kiló rakétává tette az első 718-ast

Az elmúlt két évtizedben a Boxster is elég nevet szerzett magának, és mostantól ennek a klasszikus versenyautónak az örökségét is magával viszi. Az új név a ráncfelvarrással együtt jött, csak éppen nem volt ránc, amit fel kellett volna varrni. Mégis szinte minden elemét kicserélték, a legkönnyebben az átlátszó burájú hátsó lámpákról és a köztük lévő fekete rácsról ismerheted fel az új modellt.

Az átlátszó hátsó buráról könnyen felismered
De ha mégsem, rá is írták, hogy ez már a 718 Boxster S

Belül új a kormánykerék és a multimédiás-navigációs rendszert is a Porsche legújabbjára cserélték. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy napjaink legsikerültebb roadstere legyen a 718 Boxster. Finom minőségű a belső, úgy érzed, mintha rád szabták volna, akár egy sportzakót. Tetőt le, és indulhat is a vezetés. A Porsche-formájú kulcsot természetesen balra kell bedugni, azt elfordítva pedig beröffen a négyhengeres motor.

Porsche-alakú a kulcs
Amit természetesen a kormánytól balra kell bedugni
Egy autóban sem érezted még magad ilyen jól
A 718-ban is új a karcsú küllős kormánykerék

Igen, négyhengeres, a Porschét is elérte a downsizing, de ne keseredj el, mert csak jól jártál. A Boxster eddig 2,7 és 3 literes hathengeresekkel készült, 265 és 315 lóerővel, de az új motorok nemcsak kisebbek, hanem erősebbek is. A 718 Boxster kétliterese a turbónak hála kereken 300 lóerős, így a duplakuplungos PDK váltóval már 4,7 másodperc alatt százon vagy vele, a legnagyobb tempó pedig 275 km/óra. Elég jól hangzik egy alapmodelltől, nem?

Gyönyörű, nem?

De ez itt előttünk a 718 Boxster S, amiben 2,5 literes négyhengeres van, 315 lóerővel, ez pedig elég ahhoz, hogy fél másodperccel hamarabb, már 4,2 másodperc alatt százra gyorsulj, és a végsebességre is rádobj egy tízest. Szóval ott tartottunk, hogy beröffen a motor, és innentől el is szállt minden kétségünk. A Porsche újdonságát ugyanis bokszermotor hajtja, ami felőlünk lehet négyhengeres is, amíg így szól.

Van egy kiállása

A 718 Boxster hangjától borsódzik a hátad, de a jó értelemben: a bokszermotor reszelős duruzsolásából már alapjáraton sejted, hogy milyen kalandok várnak rád. A Porsche roadstere pedig ezzel a motorral jobb, mint gondolnád. A változó geometriájú turbóval úgy húz, hogy nincs az a fordulatszám-tartomány, ahol gyengének tartanád. Csodálatos, hogy már indulástól erősen tol, és hétezerig is pörgetheted, ott sem fogy ki belőle a szusz.

Hétezer fölött a fordulatszámmérő mutatója

Persze tudjuk, hogy a kézi váltó férfias, de hidd el, hogy a duplakuplungossal lesz igazán jó móka a 718 Boxster. A kormánykerék mögötti váltófülekkel úgy zongorázhatsz a fokozatok közt, ahogyan kedved tartja, a PDK váltó pedig villámgyorsan hajtja végre a parancsaidat. Az adaptív futóművel rossz úton sem rázott a Porsche, pedig ilyen is volt a menetpróbán, de amikor sima az aszfalt, és tolhatod neki, akkor valósággal tapad az útra.

Csukott tetővel is lehet vele járni, de nyitva az igazi

Már a 718 Boxsterben is van mit állítgatni. A kormánykeréken lévő forgókapcsolóval tudsz komfortosból Sport vagy Sport Plus módba kapcsolni, amikor bekeményít a futómű és kiengedi a hangját a kipufogó. De ezeket külön is állíthatod: a váltókar közelébe került a duplacsövű kipufogó piktogramos gomb, amit tényleg csak egy ehhez hasonló sportkocsiban találsz. Érdemes megnyomni, akkor lesz teljes a Porsche-érzés, amikor a fémesen bugyborékoló bokszerhang mellé még a kipufogó durrogása is társul.

A legalsó a Sport Plus állás
PDK-val kedvedre kapcsolgathatsz fel-le, villámgyorsan
Jobb oldalt középen a duplacsövű piktogram
És ez az, amit felhangosíthatsz vele

Mire ezt olvasod, már nem biztos, hogy kabriós idő van, de nekünk még piszok nagy mázlink volt, amiért sikerült az egyik utolsó nyári meleg őszi napot megkapni a tesztvezetésre. A 718 Boxster nyitott tetővel sem teszi tönkre a gondosan belőtt frizurát, és ha nem húzod le az ablakot, akkor a szélzaj sem fog zavarni. De miért is húznád le, ha így teljes a Porsche-mérnökök által megtervezett élmény, amikor csak a motort és a kipufogót hallod, nem pedig a szél süvítését.

Pirosban vagy narancsban mutat jobban?

A 718 Boxster már nem is a legújabb Porsche, hiszen hamarosan itt a 718 Cayman, ami zárt tetejével még inkább Porschés formájú, ráadásul még használhatóbb a mindennapokban. A márka kínálatában ezek a legelérhetőbb modellek, és teljesen mindegy, hogy hány hengeresek, mi már tudjuk, hogy imádni fogod őket.

718 Cayman, amire talán még jobban vágyunk
19-es keréken tökéletes a látvány
Ez a csomagtartó pontosan elegendő
Minőségi a belső a legapróbb részletig
Szemből jellegzetesen Porschés
De hátulról is egyedi a kiállása
Többen látják hátulról, mint szemből
Fénycsíkok az átlátszó bura alatt
A betűtípusok is nagyon ott vannak
Lehúzott ablakkal szebb az autó, de nagyobb a szélzaj
Ezt a képet látva azonnal vissza akarunk menni ide
Meg lehet vele érkezni bárhová
Ha sima az aszfalt, tiéd a világ vele
A pincétől a padlásig lelkesen húz az új motor
Miután leparkoltuk, mindig visszanéznénk rá
A fekete csík jól kiemeli a lényeget
Megjött a kedved a tesztvezetéshez?
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Rossz, amikor elmozdul a rakomány, még rosszabb, ha 33 tonnás

Gyönyörű minimalista Paganit alkottak a fiatal dizájnerek

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés