Nem a pénz miatt nem lehet ott Robert Kubica a Williamsszel a Forma–1 következő idényében.

Sokáig élt a remény Robert Kubica számára, hogy a majdnem végzetes sérülése után jövőre visszatérhet az F1-be, de

  • előbb a Renault kosarazta ki (a csapat inkább Carlos Sainzot szerződtette Nico Hülkenberg mellé),
  • majd a Williams ejtette a lengyelt, mert a csapat inkább a 18 millió eurós szponzori csomaggal érkező Szergej Szirotkint választotta az idény végén végleg visszavonuló Felipe Massa helyére – a hivatalos bejelentés még nem történt meg, de mindenki kész tényként kezeli.

A BBC szakírójának, Andrew Bensonnak belső információi szerint viszont nem a pénz döntött a választásnál (Kubica semmit, vagy az orosznál lényegesen kevesebb lóvét tudott volna vinni), hanem az, hogy a kvalifikációs köröknél nem tudott nagy mértékben javítani a teljesítményén, mert nehézségei voltak a Pirelli gumiabroncsaihoz való alkalmazkodással:

„Több állandó versenyző is panaszkodik a Pirelli forradalmi abroncsaira, de

szemben a pilóták többségével ő nem vezetett az elmúlt hat évben, mióta a Pirelli lett az F1 beszállítója.

A Williams vezetői végül úgy döntöttek, nem lenne alkalmas a munkára, ők pedig a jelenlegi helyzetükben nem kockáztathatnak, ezért Szirotkint választották.”

Eközben meg:

Bombameglepetés a Ferrari új igazolása

Ezt senki nem látta jönni.

(via, Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában