Minden idők egyik legszebb Ferrarija a 308 GTB, melyet a Pininfarina stúdiónál dolgozó Leonardo Fioravanti rajzolt. A középmotoros sportautó egyik legritkább változata a Vetroresina, melyből csak 808 darab készült. Ilyen ez az Azzurro színű, hibátlan 308-as.

Premierjét az 1975-ös Párizsi Autószalonon tartották, a GTB-t pedig két évvel később követte a kivehető tetőpanellel szerelt GTS. Egészen 1977 júniusáig a 308-asokat üvegszálas karosszériával készítette a Carrozzeria Scaglietti műhely, így a súlya nagyjából 1050 kg.

Tökéletes arányban váltják egymást a lágy és az éles vonalak a 308-as karosszériáján, mely a legharmonikusabb megjelenésű középmotoros Ferrarivá teszi. A legtöbben persze nem arról ismerik, hogy a Daytona, a Dino és a Berlinetta Boxer mellett ezt is Leonardo Fioravanti tervezte.

Igazán nagy népszerűséget a 80-as évek krimisorozata, a Tom Selleck főszereplésével készült Magnum hozta meg a Ferrari 308-asnak.

Ez az 1976-os évjáratú Berlinetta még üvegszálas karosszériával készült, mely 150 kilogrammal könnyebb, mint a későbbi acélváltozatok. A ritkasága mellett persze a menetteljesítményeken és a vezethetőségén érezni igazán a könnyebb építést.

Tíz éven át tartott ki a 308-as sorozat, mely az évek során több változattal is gazdagodott. A Bosch befecskendezős mellett az olasz piac adózási sajátosságaira reagáló turbófeltöltős verzió is készült, 2,0 literes V8-as motorral. 1985-ben pedig a 308-as alapjait használó, de megjelenésében is finomított 328-as váltotta a modellt.

Motorját keresztben építették a kétfős utaskabin mögé, ami alá került a váltó, a hátsó kerekeket pedig önzáró differenciálművön keresztül hajtja. Futóműve mind a négy keréknél független és tárcsafékes, a váltó fokozatkiosztása pedig a sportautókhoz hűen dogleg, tehát balra lent található az első fokozat.

90 fokos hengerszögű, 2,9 literes, szívó V8-as benzinmotorját Weber karburátorok etetik, és az európai változatok több mint 250 lóerőt adnak le 6600-as fordulaton.

Bukólámpái és klasszikus megjelenése igazi vágyott veterán sportautóvá teszik, melynek bézs bőrüléseiben ülve bárki szívesen a kék szőnyegig taposná a gázpedált. A háromküllős sportkormány és a vékonyka tetőoszlopok legalább olyan jó hangulatfokozó elemek, mint a nyitott kulisszás kézi váltó.

Ez is érdekelhet:

Tengerkékben is szívesen látnánk a garázsban a Ferrari 250 GTE-t

Bizony, a hír igaz, egy Ferrari nem csak pirosban mutat jól!

Kézi váltó teszi igazán kívánatossá ezt a kék Ferrari 599 GTB-t

Három pedál és egy gyönyörű nyitott váltókulissza a kék 599-es Ferrari éke.

Kékben is csodálatos a '70-es évek olcsó Ferrarija

Belépőmodellnek született, de fejlettsége bőven túlmutatott az eredeti célján, ezért lett siker a Dino.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában