Nálunk is ismerős már a Ford nagyobbik szabadidő-terepjárója, ami a Kuga nagytestvéreként kínál masszív megjelenést és még több teret azoknak, akik erre vágynak. Most pedig megújult, és egy igazán izmos változata is megjelent.

Korábban csak szürkeimportból ismerhettük a Ford felső-középkategóriás szabadidő-terepjáróját, az Edge azonban a legutóbbi generációjával hivatalosan is megjelent az európai kereskedésekben. Magabiztosabb külsejével és hatalmas utasterével ideális megoldás annak, aki a Fordnál venne SUV-t, és a Kuga egyszerűen nem elég nagy neki – mi csak Böhömnek hívtuk. Most pedig kijött a ráncfelvarrott kiadás, egy olyan vérpezsdítő változattal, amire mindig is vágytunk.

Már eddig is elég meggyőző volt a fellépése,

de az Edge most még tetszetősebb lett. A vadonatúj teljesen LED-es fényszórókkal és új hűtőmaszkkal teljesen friss külsőt öltött, míg hátul a lámpák közötti fekete betét jelenti a változást. Az sportos ST Line és az elegáns Vignale változatban eddig is kapható volt az Edge, de most megjelent az igazi ST kivitel, ami a Fiesta ST és a Focus ST mintájára minden téren menőbbé teszi a Ford SUV-jét.

Nálunk a kétliteres dízelmotor 180 és 210 lóerős változatával kapni, amivel szépen lépdel, de az Egyesült Államokban egy kétliteres, turbós benzinmotorral, 250 lóerővel kínálják, az Edge ST pedig még ezen is túltesz, méghozzá sokkal.

A motorházfedél alá 2,7 literes, biturbó V6-os Ecoboost motor került, ami 335 lóerőre képes,

hozzá széria a nyolcfokozatú automata váltó és az összkerékhajtás. Jár persze a 20 vagy 21 colos kerék, a sportfutómű és a sportülések is.

A dugóban araszoló és sávtartó rendszerével, 12 hangszórós B&O Play hifivel, vezeték nélküli mobiltöltővel és fedélzeti wifivel az Edge mindent megad, amire egy ekkora autóban vágysz, és most már egy rendes sportváltozata is van, amit nem sok konkurens mondhat el magáról. A detroiti autószalonon mutatják be, és bár a ráncfelvarrott modell biztosan eljut hozzánk, az még kérdéses, hogy az ST kivitelt is forgalmazzák-e majd, mindenesetre mi nagyon bízunk benne.

Szép kis kínálatot rakott össze sportos modellekből a Ford, nem gondolod? Melyiket vinnéd el egy körre?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés