Tanuljuk meg jól: Great Wall Steed 5. Lehet, hogy a Nissan Navarának még nem kell rettegnie, de ha a magyarországi pályafutása csak tizedannyira lesz érdekes, mint a bemutatója, akkor nagy dolgok jöhetnek.

Nem a Great Wall lesz az első kínai autó Magyarországon, néhány éve már megpróbálkozott egy kereskedő a Shuanghuan Ceo itthoni forgalmazásával. Mivel nagyobb az esély, hogy nem találkoztál ilyen autóval, mint hogy igen, néhány szó róla: ez az a típus, amelyet az erős BMW X5-hasonlóság miatt Németországban betiltottak, aztán érdeklődés hiányában a magyar forgalmazás is leállt.

Most az egykori magyarországi Jaguar-, Land Rover- és Hyundai-importőr lát fantáziát egy másik kínai gyártó, a Great Wall autóiban. A Steed 5 egy jellegtelen külsejű pickup – ami nagy szó, a kínaiak autómásolásban is nagy spílerek –, de haszonjárműként, ha jó árat sikerül kalkulálni rá, akár esélye is lehet itthon, akárcsak a szintén jellegtelen H6-os szabadidő-autónak.

Mindkettő Bulgáriában készül, ahová egy apró magyar csapat ment kalandos körülmények között megnézni a tizedgőzön, lassított felvételként zajló gyártást. A totalcaros Zách Dani cikke az elejétől a végéig élmény, de ha valaki csak hat percet szánna a Steed 5 teljesen hihetetlen bemutatójára, ezt a videót kell látnia zenére méltóságteljesen köröző tonnával és Szomszédok-féle légfestő technikát alkalmazó lányokkal:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában