A hetvenes évek óta kísérletezik az tisztán elektromos hajtású autókkal a BMW, de csak néhány éve kezdte meg az i3 sorozatgyártását. Ha a kilencvenes években úgy döntenek, akkor akár az E1 is gyártásba kerülhetett volna.

1972-ben a müncheni olimpiára készítette el első tisztán elektromos autóját a 1602-ből a BMW, bár a 350 kilogrammos akkumulátorral és a mindössze 60 kilométeres hatótávval még nem állt készen arra, hogy gyártásba kerüljön. A kilencvenes évek elejére azonban úgy döntöttek, hogy az alapoktól kezdve egy olyan autót építenek fel, ami kihasználja az elektromos hajtás előnyeit, ez lett az i3 korabeli őse, amit E1-nek kereszteltek.

A 3,46 méter hosszú, 1,65 méter széles és 1,5 méter magas kisautó felépítése még mai szemmel nézve is modernnek számít. A karosszéria szerkezete alumíniumból van, ahogyan a gépháztető és a csomagtérfedél is, míg a külső burkolatokat műanyagból készítették el. A formája pedig még negyedszázaddal később is jópofának számít, főleg ebben a zöld színben, a BMW-nél akkoriban jellegzetes fényszórókkal és stilizált hűtőmaszkkal.

A 2,33 méteres tengelytávja ellenére az E1-ben elég hely volt négy felnőttnek és a csomagjaiknak, a 200 kilogrammos akkumulátort ugyanis a padlóban helyezték el, a villanymotort pedig hátra tették, ami a hátsó kerekeket hajtotta. 45 lóerős teljesítményével nem volt olyan fürge, mint ma az i3, de 6 másodperc alatt elérte a városi 50 km/órás tempót, a legnagyobb sebessége pedig 120 km/óra volt. A városi forgalomban jól jött, hogy kilenc méteres körön megfordult.

19 kilowattórás akkumulátorát sem kellett napokig tölteni, hat óra elég volt, speciális gyorstöltővel pedig két óra is. A feltöltés után 160-200 kilométert tudott megtenni az elektromos BMW.

1991-ben a frankfurti autószalonon mutatták be az E1-et, amiből később több változat készült. 1992-ben Los Angelesben jött ki az amerikai utakra szánt nagyobb, 3,82 méter hosszú E2-t, ami ugyan hosszabb, laposabb és nehezebb is volt az eredetinél, de még mindig elég fürge és takarékos elektromos autó lehetett volna. 1993-ra pedig elkészült az eredeti E1 továbbfejlesztett változata, már nemcsak elektromos hajtással.

A benzinmotoros kivitel például a BMW 1,1 literes, négyhengeres motorkerékpár-motorjának 82 lóerős kivitelét kapta, amivel 11,5 másodperc alatt gyorsult százra és 180 km/órával is száguldhatott az elektromosnál száz kilóval könnyebb, mindössze 800 kilogrammos kiskocsi, 6 literes átlagfogyasztás mellett. Az E1-ből hibridet is terveztek, mégsem vált valóra, egészen 2013-ig kellett várnunk, hogy kigördüljön az első i3 a BMW lipcsei gyárából.

Ez is érdekelhet:

Villanyautójának sportcsomagot, nekünk reményt adott a BMW - i3- és i3s-teszt - Roadster

Alapvetően meghatározza a viszonyunkat emberrel, szakmával, szituációval, fogalommal vagy bármilyen tárggyal az első benyomás. Alsó tagozatban nálunk az a hír járta az osztályban, hogy az iskolai fogorvos bele szokott hamuzni a gyerekek szájába: elég alacsonyan indult az egészségügyi dolgozók bizalmi indexe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés