Bernie Ecclestone szerint Nico Rosberg, Sebastian Vettel és Toto Wolff nem tesz jót a Forma–1 üzleti részének, nem úgy, mint Lewis Hamilton. A brit szerinte a sport valaha volt legjobb világbajnoka.

Az F1 főnöke már a múltban is kijelentette, hogy számára Hamilton a kedvenc, míg a négyszeres világbajnokot folyamatosan kritizálta a 2010–2013-as dominanciája alatt. A másik mercedeses Rosberget sem kedveli különösebben, hiszen úgy gondolja, elszürkül a celeb életet élő csapattársa mellett.

„Általánosságban még mindig úgy gondolom, hogy Lewis az eddigi legjobb világbajnok, amilyet már egy jó ideje nem láttunk.  Valahogy mindig sikerül neki a középpontba kerülni, a vörös szőnyegen sétálgat, a divatiparban is jelen van, és a zenei életben is feltűnik. Ez persze nem Nico hibája, két különböző karakterről beszélünk. Amikor megkérdeznek, mindig azt mondom, hogy hatalmas Lewis-fan vagyok, mert ő egy szuper jó promótere a sportágnak. Üzleti szempontból Nico nem túl jó, már elnézést” – magyarázta az F1 hivatalos weboldalán.

Nico Rosberget nem különösebben zavarta a supreme leader véleménye, szerinte nem is lenne túl eredeti Hamiltont utánozni, egyszerűen el kell fogadni, hogy ők ketten mások.

„Bernie a kereskedelmi jogok tulajdonosa, tehát minél feltűnőbb életet él valaki, annál jobban fogja reklámozni a sportot, tehát annál jobbat tesz Bernie-nek. Én is szeretnék segíteni ebben, de a saját utamon, én Nico vagyok, nem pedig Lewis” – reagált Rosberg.

Ecclestone azonban nem csak őt kritizálta, hanem Vettelt is, és a Mercedes csapat főnökét, Toto Wolffot is.

„Sebastian, szintén nem tesz túl sokat az F1-ért. Az emberek alig ismerik meg az utcán. Plusz a csapatfőnökök is lehetnének jobban a figyelem központjában. Vedd le például Toto Wolff Mercedes-pólóját, és küld le az utcára, mindenki csak úgy elsétálna mellette.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában