Lewis Hamilton szerint háromesélyes a dolog.

Hat futam ment le eddig az F1 2018-as idényéből, a vébé pontverseny első három helyezettje, Hamilton, Vettel és Ricciardo eddig egyenlő arányban osztozott a győzelmekben, vagyis mindegyik pilóta két-két futamot húzott be.

A négyszeres brit világbajnok szerint az említett három versenyző közül kerülhet ki a végső győztes is:

„Egyértelműen háromesélyes a küzdelem. (...) Ez nagyon jó dolog, én személy szerint imádom ezt a kihívást, el sem tudom mondani, mennyire. Ez az eddigi legnagyobb kihívás a mercedeses éveim alatt, és mindent beleadok, az összes műszaki tudásomat, közben tanulom, hogy lehetne még jobban kommunikálni, hogyan lehet a legjobb beállítást eltalálni, mindent. Nagyon élvezem.”

Hamilton lényegében semmi meglepőt nem mondott, bár a szezon előtt mindenki inkább Verstappent várta Ricciardo helyére:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában