Lewis Hamilton korábban még megvédte Sebastian Vettelt, erre most meg betalálja, ráadásul elég ízléstelenül, nem sportemberhez méltóan.

Gyakorlatilag elfogadott tény, hogy a Szingapúri Nagydíj látványos rajtbalesetéért egyedül Vettel a felelős – pedig a versenybírók nem büntették meg a Ferrari-pilótát.

Az esetről korábban Hamilton azt mondta, hogy szerinte a német sem Kimi Räikkönent, sem pedig Max Verstappent nem látta rendesen az esetnél, most mégis nekiment Vettelnek, és elég gusztustalan módon sikerült:

„Fontos, hogy tiszteljük azokat az embereket, akik ellen versenyzünk. Sebastian fantasztikus sportoló, és valóban ő a sportág egyik legjobb versenyzője,

de igazán nagyszerű, hogy az idei év során láthattuk előtörni néhány gyengeségét. A legutóbbiért egyenesen hálás vagyok.”

Hálás, persze, hogy az, ugyanis megnyerte a Szingapúri Nagydíjat, amivel 28 pontra növelte előnyét Vettellel szemben.

A hatalmas ütközés, ami lehet, hogy eldöntötte az idei Forma-1-es világbajnokságot

A Szingapúri Nagydíj rajtja tragikusan rosszul végződött az élről indulóknak.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában