Hanem a Red Bullhoz, de ott nem akarták összerakni Vettellel.

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner egy érdekes nyilatkozatot adott ki, a brit F1 Racing magazinnak adott interjújában elmesélte, hogy a jelenleg háromszoros világbajnok, Lewis Hamilton hozzájuk akart igazolni 2012-ben, azonban Horner inkább a Mercedest javasolta neki.

„Nagyon elkötelezett volt afelől, hogy nálunk akar versenyezni” – mondta Horner. „De sajnos nem volt erre lehetőség, mert nem akartuk Sebastian Vettellel összerakni.”

Horner azt is felfedte, hogy az ő ötlete volt az, hogy Hamilton igazoljon a Mercihez, sőt, a német csapatta még beszélt is, hogy a nyugdíjba vonuló Michael Schumacher helyett mindenképpen a brit tehetséget igazolják le.

„A McLaren nagyon jól ment 2011-ben és 2012-ben is, de én mégis úgy gondoltam, hogy jobb lenne Lewisnak, ha a Mercedeshez igazolna, és otthagyná a wokingi csapatot.”

„Ezért úgy döntöttem, hogy beszélek Niki Laudával, és meggyőzöm, hogy a McLaren gyengítése érdekében igazolja le Lewist, bár hogy őszinte legyek, akkor még nem számítottam arra, hogy a Mercedes ilyen szinten megerősödik, és dominálni fognak.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában